Fékhiba okozta Vettel kicsúszását Spielbergben

Fékhiba okozta Sebastian Vettel kicsúszását a Forma-1-es Osztrák Nagydíj második szabadedzésén.


Fékhiba okozta Sebastian Vettel kicsúszását a Forma-1-es Osztrák Nagydíj második szabadedzésén.

A német versenyző a 2-es kanyarban csúszott ki Ferrarijával a sóderágyba, autója azonban nem sérült meg, a gumifal előtt ugyanis sikerült megállnia.

Vettel a gyakorlás után újságírók kérdésére elárulta, a fékekkel voltak problémái.

„A fékerőelosztóval voltak gondok. Meglepett a dolog” – mondta a négyszeres világbajnok, aki egyébként a harmadik legjobb idővel zárta a pénteki napot.

„Sokat nem számít egyébként a dolog, szerencsére semmi sem történt, csak pár percet veszítettem, úgyhogy nem nagy ügy.”

Vett

Vettel egyébként mindkét tréningen bő fél másodperccel lassabb volt a Mercedes versenyzőjénél, Nico Rosbergnél, a német szerint azonban a délutáni eső miatt nehéz megítélni az erőviszonyokat.

Arra a kérdésre, hogy ezen a hétvégén esélye lehet-e a győzelemre, a Ferrari versenyzője így felelt: „Mindig az – szerintem minden verseny lehetőség erre.”

„Azt gondolom, tisztességes napot zártunk. Nem teljesen világos, hogy is állunk, hiszen nem sokat köröztünk délután. De összességében rendben vagyunk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!