Fotó: Mercedes
Hírek

Felkészülés 2019-re: Apró szenzorok tűntek fel a Mercedes autóján

Nemcsak a győzelem megszerzésére törekszik a 2018-as Forma-1-es szezon utolsó versenyén, Abu Dhabiban a Mercedes csapata – a német istálló már gőzerővel készül a következő idényre, ennek érdekében pedig számos extra érzékelő tűnt fel a német istálló autóin.

Az élesszemű szakértők már a szabadedzéseken kiszúrták azokat az apró Pitot-csöveket, melyeket a csapat mérnökei a versenyautó padlólemezére, közvetlenül a hátsó abroncsok elé szereltek fel.

A James Allison által vezetett mérnöki gárda az öt apró nyomásérzékelő műszerrel leginkább a W09-es versenygép alján átáramló levegő sebességét tudja mérni.

Úgy tudni, a szenzorok az időmérőn is fent voltak a Mercedes autóján, sőt, a vasárnapi versenyen is adatokat gyűjt majd segítségükkel a világbajnok istálló.

A Mercedes a jövő heti, Pirelli által szervezett kétnapos gumitesztet is már a 2019-es idényre való felkészülés jegyében teljesíti, habár a résztvevő autóknak még az idei évben érvényes szabályoknak kell megfelelniük.

Mivel 2019-re változnak az aerodinamikai szabályok, az adatgyűjtésnek rendkívül komoly szerepe van.

Persze nemcsak a Mercedes, a többi csapat is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészüljön, a Ferrari például egy kísérleti első szárnyat fejlesztett az abu dhabi hétvégére, mely ugyan az idei szabályoknak megfelelően készült, ám már a jövő évi leszorítóerő-szintet képes szimulálni.

Szólj hozzá!