Fémtörmelék okozhatta Hamilton gumi-drámáját - F1VILÁG.HU

Fémtörmelék okozhatta Hamilton gumi-drámáját

HIRDETÉS

Fémtörmelék okolható Lewis Hamilton bal hátsó defektjéért, ami tönkretette felfüggesztését és váltót kellett cserélni autójában, ami egy öt rajthelyes büntetést vont maga után.


Fémtörmelék okolható Lewis Hamilton bal hátsó defektjéért, ami tönkretette felfüggesztését és váltót kellett cserélni autójában, ami egy öt rajthelyes büntetést vont maga után.

A Mercedes brit versenyzője a délelőtti szabadedzésen kapott defektet, ami mind a felfüggesztést, mind a váltót megrongálta – így utóbbit ki is kellett cserélnie csapatának még az időmérőt megelőzően.

A Pirelli azonnal vizsgálódni kezdett és az eddig összegyűjtött információk alapján nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen fémtörmelék okolható a defektért – mely feltételezést az is erősíti, hogy Giedo van der Garde hasonló defektet kapott a szabadedzésen.

„Van der Garde követte Hamiltont és az ő abroncsán egy 10cm-es vágás található, egy olyan komoly vágás, amit csak egy fémtörmelék okozhat” – mondta Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója.

„Azt feltételezzük, hogy egy darab fémtörmelék volt a pályán, ami bement a felfüggesztéshez, a fékhez és emiatt ment tönkre a futófelület. A gumi maga nem lukadt ki, a strukturális része épen maradt, mindkét esetben. Egyelőre ennyit tudunk elmondani.”

„A túlmelegedés is erre utal, hiszen a telemetriai adatok azt mutatják, hogy 200°C fölé ment a hőmérséklet, ami igen ritka és furcsa. Természetesen körbejárjuk a pályát, ahogy azt mindig is tesszük és megpróbáljuk megkeresni a törmelékeket.”

„Különösen nem aggódunk emiatt, ez is csak egyfajta versenybaleset.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!