Fernando Alonso nehéz időmérőre számít - F1VILÁG.HU

Fernando Alonso nehéz időmérőre számít

HIRDETÉS

Fernando Alonso nem számít könnyű folytatásra, és biztos benne, hogy komoly kihívást tartogat majd számára a holnapi időmérő edzés, miután igen gyengén teljesített csapata a pénteki edzéseken Ausztráliában.

Fernando Alonso nem számít könnyű folytatásra, és biztos benne, hogy komoly kihívást tartogat majd számára a holnapi időmérő edzés, miután igen gyengén teljesített csapata a pénteki edzéseken Ausztráliában.

A sport kétszeres világbajnoka, aki egy év kihagyás után visszatért egykori csapatához, két másodperccel lemaradva a tempót diktáló Hamilton mögött, csak a tizenharmadik helyen végzett a második edzésen Melbourne-ben.

Alonso ugyan elégedett volt az R28-as hosszú etapokon nyújtott teljesítményével, úgy gondolja, hogy csapatának még sokat kell fejlődnie az első körökben.

“Még túl korai lenne előzetes jóslatokba bocsátkozni” – mondta a spanyol versenyző a riportereknek a pénteki edzéseket követően. “Az első tréningen jobban szerepeltünk, mint a másodikon, de egy kissé le vagyunk maradva. Azonban továbbra sem tudjuk pontosan, hol is állunk a többiekhez képest.”

“Az egykörös teljesítményünkön viszont minél előbb javítanunk kell, mert jelenleg nem a legjobb. A hosszú etapok alatt jók vagyunk, viszont mindent ki kell hoznunk magunkból az első körökben.”

“Továbbra sem vagyunk biztosak abban, hogy miként fogunk szerepelni a hétvégén, ám egy biztos, nem lesz egyszerű számunkra a holnapi időmérő. A szombati harmadik szabadedzésen keményen kell dolgoznunk azon, hogy javítsunk az első körökben nyújtott teljesítményünkön, máskülönben nem lesz esélyünk a kvalifikáción.”

Alonso egyébként abszolút reálisan látja az esélyeit, és már most megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy nagy valószínűséggel nem fog tudni harcba szállni a győzelemért a vasárnapi futamon.

“Nem is olyan nehéz megszokni ezt a helyzetet” – mondta. “Mindenki saját magának tűz ki célokat, és tudom, hogy a győzelem, sőt még a dobogós helyek sem jöhetnek szóba. Már annak is nagyon fogok örülni, ha bejutunk az időmérő utolsó etapjába. Pontokkal szeretnénk elhagyni a helyszínt.”

“Malajziában majd meglátjuk, miként fekszik a pálya az autóinknak. Minden egyes verseny új kihívást és célokat tartogat. Versenyről versenyre szeretnénk javítani a teljesítményünkön. Néhány futam után pedig tiszta képet kaphatunk arról, mennyivel vagyunk elmaradva az élen állóktól” – tette hozzá Alonso.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!