Ferrari: Akár a győzelemért is harcolhattunk volna - F1VILÁG.HU

Ferrari: Akár a győzelemért is harcolhattunk volna

HIRDETÉS

Ha az első körök jobban alakulnak, Fernando Alonso akár Sebastian Vettelt is nyomás alatt tarthatta volna a vasárnapi Török Nagydíj során – véli a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali.


Ha az első körök jobban alakulnak, Fernando Alonso akár Sebastian Vettelt is nyomás alatt tarthatta volna a vasárnapi Török Nagydíj során – véli a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali.

Alonso a Ferrari idei első dobogós helyezését megszerezve a két Red Bull mögött harmadik lett Isztambulban.

A maranellói gárda csapatfőnöke, Stefano Domenicali az istálló hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, a kétszeres világbajnok nagyszerű versenyt futott, Felipe Massa azonban sajnos nem tudott pontot szerezni Törökországban.

„Nagyon régen láthattunk már Ferrari-versenyzőt a dobogón, vasárnap viszont végre sikerült ismét elérni ezt a célt” – nyilatkozta a csapatfőnök.

„Fernando nagyszerű versenyt futott, megkoronázott egy remek versenyhétvégét: amikor kellett, agresszív volt, amikor pedig jól kellett kezelni a helyzetet, akkor higgadtan viselkedett.”

„Nagyon sajnálom Felipét, akinek szintén minden esélye megvolt egy jó eredményre. Már az első három versenyen is láthattuk, hogy a 150° Italia sokkal versenyképesebb a futamokon, mint az időmérőkön, bizonyos okok miatt azonban az első versenyeken nem tudtunk kihozni belőle mindent.”

A szakember hozzátette, a vasárnapi verseny remek bizonyíték arra, hogy a Ferrari előrelépéseket tett a háromhetes szünetben, és amennyiben Alonso nem ragad be Nico Rosberg mögé a verseny elején, akár a győzelemért is harcba szállhattak volna.”

„Vasárnap versenyképesek voltunk és ha Fernando nem ragad be Rosberg mögé néhány körig a rajt után, még Vettelt is nyomás alatt tarthatta volna. Természetesen nem elégedhetünk meg ezzel a harmadik hellyel: hosszú út áll még előttünk, és még sok utat kell megtennünk addig is, hogy ott legyünk, ahol lenni szeretnénk. Legalább most már láthattuk, hogy jó úton haladunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!