Ferrari: Alonsóval könnyebb lesz, mint Raikkönennel

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint Fernando Alonso érkezése jót tesz majd az olasz gárdának, mert a spanyol versenyző eredményesebben fog tudni együtt dolgozni a csapattal, mint elődje, Kimi Raikkönen.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint Fernando Alonso érkezése jót tesz majd az olasz gárdának, mert a spanyol versenyző eredményesebben fog tudni együtt dolgozni a csapattal, mint elődje, Kimi Raikkönen.

Raikkönen az év végén hagyja el hivatalosan a Ferrarit, és jövőre a Citroen pilótájaként, a rali-világbajnokságban folytatja pályafutását.

A finn pilóta helyét a kétszeres világbajnok, Alonso veszi majd át, aki már kétszer is látogatást tett leendő csapatánál.

Bár sokan sajnálják Raikkönen távozását, Domenicali elmondta, hogy csapata jól járt a váltással, mert biztos abban, hogy Alonso jobban fog tudni együtt dolgozni a körülötte lévőkkel, akiknek több segítséget is tud majd nyújtani, mint elődje.

“A Ferrarinak egy (Michael) Schumacherhez hasonló versenyzőre van szüksége a csapatba” – mondta az olasz szakember az Auto Bildnek adott nyilatkozatában.

“Raikkönen nagyon gyors, de zárkózott volt. Egy olyan autóban, amely képes a győzelemre, kiválóan tudott vezetni, de ha az autó fejlesztéséről és a csapat feltüzeléséről volt szó, akkor biztos vagyok abban, hogy Alonso jobb.”

Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy Alonso képtelen volt beilleszkedni a McLarennél 2007-ben, így mindössze egyetlen évad után visszatért egykori csapatához.

Domenicali szerint a spanyol versenyzőnek ezúttal nem lesz gondja ezzel, és jól kijön majd Felipe Massával a jövőben.

“Beszéltem már arról Fernandóval, hogy mi történt a McLarennél. Úgy érezte, hogy becsapták, és azt is elmondta, hogy nem mindig volt korrekt a kapcsolata Lewisszal.”

“Maranellóban viszont ez nem fog megtörténni, ezt garantálhatom” – tette hozzá a csapatvezető.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!