Ferrari: Egyelőre jól muzsikál az új szélcsatorna - F1VILÁG.HU

Ferrari: Egyelőre jól muzsikál az új szélcsatorna

HIRDETÉS

Egyelőre elégedett felújított szélcsatornával a Ferrari Forma-1-es csapata.


Egyelőre elégedett felújított szélcsatornával a Ferrari Forma-1-es csapata.

A létesítmény múlt hónapban nyitott meg újra, miután jelentős fejlesztéseket hajtottak végre rajta azért, mert az elmúlt években hibás számításai miatt többször tévútra vezette a patinás istállót.

Bár a maranellói gárda egyelőre még a kiértékelés korai fázisában, jár, Pat Fry technikai igazgató szerint okuk van az elégedettségre.

„Néhány hete ismét elkezdtünk dolgozni ott” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„Most már 100 százalékosan üzemel, a nap 24 órájában, a hét mind a hét napján. Eddig jól működik, bár időbe telik, hogy megállapítsuk, mennyire is jó. De határozottan sikerült fejlődést elérnünk.”

„Azt csak az idő fogja megmondani, hogy úgy állunk-e, ahogy szeretnénk, de jelenleg jók az előjelek.”

Annak érdekében, hogy meggyőződjön a maranellói létesítmény hatékonyságáról, a Ferrari lefuttatott néhány tesztet az új szélcsatornában, hogy megállapítsa, ugyanazokat az eredményeket produkálja-e, mint a Toyota kölni komplexuma.

„Sok ismétlődő dolgot elvégeztünk. Ugyanazokat a dolgokat, mint amiket elvégeztünk a Toyotánál is. Tettük mindezt azért, hogy megállapítsuk, azonos értékeket kapunk-e. És eddig minden remek.”

Bár a jövőre érkező 1,6 literes V6-os turbómotorok jelentős hatással lesznek a teljesítményre, Fry úgy érzi, az aerodinamika továbbra is döntő tényező lesz a Forma-1-ben.

Hirdetés

Ez pedig azt jelenti, hogy a Ferrari számára létfontosságú, hogy az új szélcsatorna megfelelően működjön az évközi fejlesztések során.

„Az aerodinamika továbbra is meghatározó tényező lesz, bár a motorok szerepe jövőre jelentősebb lesz, mint ma, főleg, hogy már az év elején jól kell muzsikálniuk.”

„Fontos, hogy már az első versenyen olyan jó legyen az erőforrás, amennyire csak lehet, hiszen azt nagyon nehéz lesz fejleszteni idény közben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!