A Ferrari elnöke beszélni akar Räikkönennel – F1VILÁG.HU

A Ferrari elnöke beszélni akar Räikkönennel

HIRDETÉS
GP CINA F1/2017

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke egyáltalán nem elégedett Kimi Räikkönnen idei teljesítményével.

Tavaly nagyon jól ment a finn, ezt a szezont viszont nem kezdte valami fényesen. Ausztráliában és Kínában is jócskán lemaradt csapattársától, Sebastian Vetteltől.

Míg az évadnyitó futamon a német győzni tudott, a Jégembert a negyedik helyen intették le. Sanghajban pedig ismét három pozícióval bizonyult jobbnak a négyszeres világbajnok.

Marchionne egyáltalán nem elégedett Räikkönen teljesítményével, valamint hozzáállásával, és úgy véli, át kell beszélniük a történteket.

„Maurizióval is beszéltem erről, lehet, itt az ideje, hogy leüljünk erről vele is beszélni. Úgy fest, a mai futamon más dolgok vonták el a figyelmét. Vettel sokkal agresszívabb.”

– mondta.

A német pilóta ma Hamilton mögött végzett a második helyen, de időt vesztett, amikor beragadt Räikkönen mögé. Arra a kérdésre, hogy egy egyértelmű csapatutasítás nem lett-e volna célszerűbb, határozott választ adott a Ferrari elnöke:

„Nem lett volna helyes döntés. Egy ilyen utasításra nem voltak meg a feltételek.”

Az első két futam után a Ferrari a második helyen áll a konstruktőri tabellán, egy ponttal lemaradva a Mercedestől.

„A Mercedesszel harcolunk, és más lehetett volna a mai futam végeredménye, ha a Safety Car nem szól közbe. Vettel jól határozott, úgy végezte a dolgát, ahogy kell. A Mercedesszel nagyon közel vagyunk egymáshoz a konstruktőrök versenyében, míg a pilóták bajnokságában Vettelnek ugyanannyi pontja van, mint Hamiltonnak. Két futam után azért ez nem túl rossz.”

A németnek nem lehet oka a panaszra, ahogy vele kapcsolatban csapatának sem.

„Ha Seb boldog, akkor mindannyian boldogok vagyunk.” – tette hozzá Marchionne.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!