Ferrari: Hasonló eseteket nem büntettek korábban

Fotó: Scuderia Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari, Montreal
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto továbbra sem ért egyet azzal, hogy Sebastian Vettelt megbüntették a múlt vasárnapi Kanadai Nagydíjon, ezáltal pedig megfosztották őt a győzelemtől. A szakember szerint korábban hasonló incidenseket nem büntettek így.

Vettel a pole pozícióból rajtolva szinte végig vezette a montreali versenyt, a 48. körben viszont hibázott, és a stewardok álláspontja szerint „nem biztonságos” módon tért vissza a versenypályára, emiatt pedig 5 másodperces időbüntetést kapott.

Mivel Lewis Hamilton végig ott loholt a nyakában, Vettel így elveszítette az első helyet a címvédővel szemben. A német természetesen nagyon csalódott volt, és nemtetszésének is hangot adott.

Így tett a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is, aki szerint rosszul döntöttek a versenybírók.

„Nyilván nem a mi dolgunk eldönteni, hiszen megvannak az emberek erre a feladatra” – mondta a szakember.

„Természetesen nem örülünk neki, és nem értünk egyet vele. Ami minket illet, Seb jobban el tudná mondani, de nem volna semmi mást csinálni ahhoz képest, amit végül tett. Szerintem szerencséje volt, hogy egyáltalán a pályán maradt. Szóval semmi szándékosság nem volt benne. Elöl volt még így is, és próbálta megőrizni a pozícióját. Ilyen egyszerű.”

„Nem értünk egyet a döntéssel, ez kétségtelen, de mindenkinek meglehet a maga véleménye. A közönség egyértelműen kifejtette véleményét, és szerintem nemcsak ők, hanem bárki más, aki megkérdeznek, valahogy csalódott a történtek miatt.”

Binotto rámutatott, korábban hasonló incidenseket nem büntettek így a versenybírók.

„Úgy gondolom, voltak nagyon hasonló esetek a múltban, melyeket nem úgy ítéltek meg, mint a mostanit. Szóval nem gondolom, hogy ez helyes döntés volt. De ismételni tudom csak magam, nem számít, mit gondolok én.”

Az F1VILÁG.HU úgy tudja, a Ferrari csapata fellebbezni kíván a sportfelügyelők döntése ellen.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!