A Ferrari felnyithatja motorjait és elvégezheti a szükséges módosításokat, hogy javítson V8-as egysége megbízhatóságán, miután erre engedélyt kapott az FIA-tól.
Az olasz gárda nem lehetet felhőtlenül elégedett a tengerentúli futamokkal, hiszen mind Felipe Massa, mind pedig Fernando Alonso motorproblémákkal küszködött a bajnokság első négy megmérettetésén, utóbbi alatt kétszer is megadta magát az erőforrás, egyszer a versenyen.
A szintén Ferrari motorokat használó Sauber istálló megbízhatósága is borzalmasan gyenge volt az eddigi versenyeken, nagyban az olaszok erőforrása miatt, így a Ferrari az elmúlt hetekben minden erejével azon volt, hogy javítson a helyzeten.
Miután az adatok kielemzését követően a szakemberek megtalálták a probléma okát, azonnal engedélyt kértek az irányító testülettől, hogy hozzányúlhassanak egyébként befagyasztott erőforrásukhoz, ami abban az esetben lehetséges, ha a csapat bizonyítani tudja: a módosításokkal csupán a megbízhatóságot, nem pedig a teljesítményt javítja.
Az FIA rá is bólintott a Ferrari kérésére, így az olaszok még a hétvégi Spanyol Nagydíj előtt el tudják végezni a szükséges módosításokat, így már egy javított egység kerülhet versenyautóikba Barcelonában.
Bár a Ferrari nem nevezte meg a probléma pontos okát, egyes értesülések szerint az a pneumatikus szelepekkel hozható kapcsolatba.
A hírek szerint ugyanis a motorból túl sok levegő szökik el a verseny alatt, és a boxkiállások alkalmával sem lehetőség, sem idő nincsen arra, hogy újratöltsék levegővel a rendszert.
A Ferrarinál azt is megerősítették, hogy a Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésen mindkét versenyző kipróbálhatja a már aktív F-csatornát, de a vezetőség majd csak a pályán begyűjtött adatok kielemzése után dönt arról, hogy használni fogja-e az új rendszert az időmérőn és a versenyen.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(4 komment)A Red Bull meg csak szerényen hallgat, mint mindig :)
Nekem ez jön be, semmi nagy duma csak csendben győzni.
Mindenki nagyon rá-gyúrt erre a futamra.....Alonsonak ki kell szolgálni a közönséget....ha a motor letudva,akkor a Ferka jó eséllyel indul a versenyben.
Én is...sokat várok ettőla hétvégétől, bár eső lesz, akkor majd a török és a monacoi futamtól. FORZA FERRARI!
Remélem hatékonyabbak lesznek!