Ferrari: Könnyű lesz bakot lőni 2014-ben

A Ferrari főmérnöke, Pat Fry rámutatott arra, a jelentős szabályváltozások miatt a Forma-1 csapatai könnyen tévútra tévedhetnek, így bőven vannak kockázatai a téli fejlesztéseknek.


A Ferrari főmérnöke, Pat Fry rámutatott arra, a jelentős szabályváltozások miatt a Forma-1 csapatai könnyen tévútra tévedhetnek, így bőven vannak kockázatai a téli fejlesztéseknek.

Az első előszezoni tesztet három hét múlva tartják majd a dél-spanyolországi Jerezben, és bár a legtöbb csapat abban reménykedik, az új szabályok komoly lehetőséget tartogathatnak számukra, a Ferrarinál pontosan tudják, könnyen belebukhatnak az új projektbe.

Pat Fry szerint a versenyautók hűtése komoly fejtörést okoz a csapatoknak, ha pedig nem sikerül megfelelően eltalálni, nehéz idők várhatnak az adott istállóra.

„Az év elején, ha nem sikerül megfelelően eltalálni a hűtést, rengeteg energiát fordítunk a légbeömlők, illetve a kasztni javítására” – mondta a szakember.

„Volt már efféle tapasztalatom itt, a Ferrarinál, illetve korábbi csapatomnál, a McLarennél is, amikor is elpazaroltuk az első két hónapot. A 2014-es szabályváltozások miatt ez még drámaibb lesz, és óriási esély van arra, hogy elszalasztjuk a lehetőséget.”

„Remélhetőleg jól alakulnak a dolgok, de azt hiszem, sokan lesznek, akik vakargatják majd a fejüket januárban.”

„Az idei autók esetében a hűtés mindig óriási kihívást fog jelenteni, és nem egyszerű feladat integrálni a csomagba. Érdekes lesz, és talán lesznek majd drámai különbségek az egyes autók között. Néhányan igencsak elfoglaltak lesznek.”

Nemcsak a hűtés, de a keskenyebb első szárny, valamint az agresszíven ívelt véglapok is fejtörést okoznak majd a mezőnynek.

„Az első szárny, illetve a véglapok másmilyenek lesznek. Kicsit olyan ez, mint amikor 2009-ben kiszélesedtek az első szárnyak. Katasztrófa volt kezdetben, de aztán felülkerekedtünk rajtuk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!