Ferrari: Massának jó eredményekre van szüksége

A Ferrari versenyzőjének, Felipe Massának a spáihoz hasonló jó szereplésre van szüksége ahhoz, hogy csapata szerződést hosszabbítson vele 2013-ra – mondta Stefano Domenicali, a gárda első embere.


A Ferrari versenyzőjének, Felipe Massának a spáihoz hasonló jó szereplésre van szüksége ahhoz, hogy csapata szerződést hosszabbítson vele 2013-ra – mondta Stefano Domenicali, a gárda első embere.

A múlt hétvégi Belga Nagydíj időmérő edzésén Massa újra kiábrándítóan szerepelt, a versenyen azonban javítani tudott, és végül ötödikként ért célba.

Massa a leintés után elmondta, nem tudja, hogy ez az eredmény változtat-e bármin is jövője szempontjából, azonban úgy érzi, sikerül javítania az évad második felében.

„Nem tudom, hogy ez az eredmény változtat-e bármin is a jövőmet illetően, de nagyon elégedett vagyok” – mondta a 31 éves sofőr.

A csapatot irányító Stefano Domenicali elmondta, ez az eredmény egyszerűen elvárás volt Massától, akitől jó szereplést várnak a bajnokság további versenyein is.

„Ilyen versenyekre van szükségünk tőle csapatként, mint ahogy neki is erre van szüksége versenyzőként” – mondta Domenicali.

„Szeretnénk újra ezt látni, nemcsak ezen a hétvégén, Monzában, de a szezon hátralévő részében is.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!