Ferrari: Meg kell tudnunk, miért estünk vissza - F1VILÁG.HU

Ferrari: Meg kell tudnunk, miért estünk vissza

HIRDETÉS

Egyetért Fernando Alonsóval, és mihamarabbi fejlődést sürget a Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Stefano Domenicali.


Egyetért Fernando Alonsóval, és mihamarabbi fejlődést sürget a Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Stefano Domenicali.

Alonso csak a kilencedik helyről vághatott neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak, és bár harmadikként ért célba, úgy érzi, az elmúlt hétvégén látott tempó aggodalomra ad okot, látszólag ugyanis jelentős hátrányba kerültek legfőbb riválisaikkal szemben.

„Vegyes érzéseim vannak. Boldog vagyok a pontok miatt, mert sikerült csökkentenünk a különbséget egy kicsit, de azt is láthattuk ezen a hétvégén, hogy a sebességünk nem elég jó” – mondta a kétszeres világbajnok.

Stefano Domenicali, a maranellói gárda csapatfőnöke egyetért a spanyollal, és reméli, megoldást találnak a problémákra.

„Osztom Fernando véleményét. Rosszabb lett a versenyautónk” – mondta a szakember az olasz La Sampa című lapnak nyilatkozva.

„Most ki kell elemeznünk a rendelkezésünkre álló adatokat, hogy kiderítsük, minek köszönhető a visszalépés, és mihamarabb megoldást kell találnunk.”

„A versenyzők nehéz pszichés helyzetben vannak, szóval fontos, hogy megnyugtassuk őket.”

Domenicali elmondta, teljes mértékben támogatják a brazil Felipe Massát is, aki az elmúlt versenyhétvégéken több alkalommal is balesetet szenvedett, emiatt pedig sokan úgy tartják, ferraris jövője is veszélybe került.

„Éreznie kell a csapat bizalmát, azt, hogy minden tökéletes lesz a következő versenyeken. Az extra nyomás sem a versenyzőkön, sem a csapaton nem segít” – zárta rövidre az ezzel kapcsolatos értekezést a csapatfőnök.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!