Ferrari: Még kiválóak Alonso bajnoki esélyei - F1VILÁG.HU

Ferrari: Még kiválóak Alonso bajnoki esélyei

HIRDETÉS

Bár nem ért célba a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon, a Ferrarinál továbbra is úgy vélik, Fernando Alonsónak esélyei vannak arra, hogy megnyerje a világbajnoki címet 2013-ban.


Bár nem ért célba a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon, a Ferrarinál továbbra is úgy vélik, Fernando Alonsónak esélyei vannak arra, hogy megnyerje a világbajnoki címet 2013-ban.

A spanyol versenyző az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon másodikként ért célba, a múlt vasárnapi sepangi futamnak pedig a harmadik rajthelyről vághatott neki.

A kétszeres világbajnok a startot követően már az élről induló Sebastian Vettelt szorongatta, autójuk azonban összeért, minek következtében megsérült a Ferrari első vezetőszárnyra.

A maranellói gárda vezérkara úgy döntött, az első kerékcseréig megpróbálja kint tartani Alonsót a sérült autóval, a letört első szárny azonban már a második kör elején a versenygép alá szorult, így az irányíthatatlanul csúszott a kavicságyba.

„Éretten kezelte a dolgot” – mondta Stefano Domenicali csapatfőnök, amikor arról kérdezték, milyen hangulatban volt Alonso vasárnapi kiesését követően.

„Nyilván nem boldog, hogy pont nélkül távozott Malajziából, de pozitív maradt és alig várja a folytatást, mert tudja, hogy megvannak a megfelelő eszközeink. A bajnokság nagyon hosszú, fontos, hogy higgadtak maradjunk és a legjobbat nyújtsuk.”

„Ami a fejlesztéseket illeti: mint mindenki, mi is megpróbálunk javítani az autón, minden versenyre ez a célunk.”

Noha továbbra is világos, hogy a Red Bull versenyautója a leggyorsabb, Domenicali úgy érzi, a Ferrari is jó formában van.

„Nem tudom, pontosan hogy állunk most, de az biztos, hogy az élmezőnyben vagyunk. Az autónk bizonyos pályákon jobban teljesít majd. Jelen pillanatban viszont a Red Bull tűnik a legerősebbnek. A Mercedes és a Lotus is versenyképes, de mi is ott leszünk, ez nem kétséges.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!