Fotó: Scuderia Toro Rosso
Hírek

A Ferrari miatt tette későbbre autóbemutatóját a Toro Rosso

A Ferrari miatt nem tudja a terveknek megfelelően, február 25-én bemutatni vadonatúj versenyautóját a Toro Rosso Forma-1-es csapata.

Ahogyan arról az F1VILÁG is beszámolt, a faenzai kiscsapat az első előszezoni teszt nyitónapjának reggelén, február 26-án rántja le a leplet vadonatúj modelljéről.

Pedig a tervek szerint a bemutatóra egy nappal korábban, már február 25-én, vasárnap sor került volna.

Most kiderült, ez a Ferrari csapata miatt nem jött össze!

A maranellóiak ugyanis vasárnapra kibérelték a barcelonai versenypályát, és este 6 óra előtt fotósok és újságírók nem léphetnek be a létesítmény területére. A Ferrari egyébként február 22-én mutatja be idei autóját, melyet filmforgatás céljából visz majd pályára a kollektív teszt előtti napon.

A Force India csapata szintén február 25-én tervezte bemutatni 2018-as autóját, így jó esély van rá, hogy nekik is változtatni kell. A silverstone-i kiscsapat egyébként a Red Bullhoz és a Haashoz hasonlóan még nem ismertette a prezentációval kapcsolatos terveket.

A 2018-as autóbemutatók listája:

Csapat Dátum Helyszín 
WilliamsFebruár 15.London
RenaultFebruár 20.Online
SauberFebruár 20. 
MercedesFebruár 22.Silverstone
FerrariFebruár 22.Online
McLarenFebruár 23. 
Toro RossoFebruár 26.Barcelona
Force India  
Red Bull  
Haas  
Szólj hozzá!