Ferrari: Mihamarabb fokoznunk kell a tempót - F1VILÁG.HU

Ferrari: Mihamarabb fokoznunk kell a tempót

HIRDETÉS

Komoly előrelépést vár csapatától a következő néhány hétben a Ferrarit irányító Stefano Domenicali – a szakember elárulta, mindent megtesznek azért, hogy már a Spanyol Nagydíjra jelentősen javítsanak az F2012-es teljesítményén.


Komoly előrelépést vár csapatától a következő néhány hétben a Ferrarit irányító Stefano Domenicali – a szakember elárulta, mindent megtesznek azért, hogy már a Spanyol Nagydíjra jelentősen javítsanak az F2012-es teljesítményén.

Bár Fernando Alonso nyerni tudott Malajziában, és viszonylag jól, tíz pontos lemaradásban áll a bajnoki tabellán a listavezetőhöz képest, a Ferrari számára nyilvánvalóan nem a várakozásoknak megfelelően alakult a szezonkezdet.

Domenicali elárulta, ennek megfelelően nem is elégedettek, és tudják, hogy mihamarabb egy erős autót kell versenyzőik alá tenniük.

„Világos, hogy nem lehetünk elégedettek azzal, ahogy az idény indult, de a téli tesztek után már tudtuk, hogy az első négy verseny nagyon kemény lesz” – mondta a csapatfőnök.

„Sikerült minimálisra csökkenteni a kárt, különösen az egyéni ponttáblázaton, ahol jelenleg Fernando Alonso az ötödik helyet foglalja el – 10 ponttal lemaradva a listavezetőtől. Ugyanakkor világos, hogy most nagyon rá kell kapcsolnunk, kezdve a következő versennyel.”

„A mérnökeink teljes mértékben tisztában vannak ezzel, és éjt nappallá téve dolgoznak azért, hogy egy sokkal versenyképesebb autót adjanak versenyzőink alá.”

Mint a legtöbb csapat, úgy a Ferrari is komoly újításokkal érkezik meg a következő verseny helyszínére, Barcelonába. A fejlesztések közül néhányat már a jövő heti, olaszországi teszten kipróbál a csapat.

„A következő napok nagyon fontosak lesznek, az elsődleges cél az, hogy olyan keményen nyomjuk az autó fejlesztését, amennyire csak tudjuk. Jövő héten lesz egy háromnapos tesztünk Mugellóban, de az még nem biztos, hogy az összes Barcelonára tervezett fejlesztés látható lesz majd. Minden percet arra kell használnunk, hogy javítsunk az F2012-es teljesítményén.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!