Olasz lapértesülések szerint a Ferrarinak mégsem olyan fontos, hogy minél előbb meghosszabbítsa Felipe Massa év végén lejáró szerződését, jóllehet a múlt héten olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint az új szerződés, ami további három évre szól, már csak a brazil pilóta aláírására vár.
A Ferrari egyik magát megnevezni nem kívánó sajtószóvivője a Sportevia c. lapnak elmondta, hogy nem ez most a legfontosabb elintéznivalója a csapatnak, így nem kizárt, hogy majd csak a nyugisabb nyári szünetben, valamikor augusztus közepén kerül sor a hosszabbításra.
A brazil pilóta semmit nem vesztett sebességéből tavalyi horrorisztikus balesete óta, és idén is kiváló formában van, így az olaszok részéről érthető lenne a hosszabbítás, nem beszélve arról, hogy eddig úgy tűnik, megtalálta a közös hangot új csapattársával, Fernando Alonsóval.
Bár az elmúlt heten még úgy volt, hogy akár még ebben a hónapban döntés születhet Massa ügyében, egyre valószínűbb, hogy még hónapokat kell várni arra, hogy megtudjuk, a Ferrari milyen felállással tervez a jövőre.
Korábban Robert Kubica és Sebastian Vettel neve is felmerült, utóbbit egyébként 2011 végéig érvényes szerződés köti a Red Bullhoz.
Azonban nem kizárt, hogy amennyiben a Ferrarinak sikerül megegyeznie az ifjú némettel, akkor csak egy évre hosszabbít Massával, így 2012-ben megvalósulhat az álomfelállás, és Vettel lehet Alonso csapattársa az olaszoknál.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(6 komment)MS már nem fog már jönni...ilyet azért Andi. :D Kubicáé lesz az ülés ha minden jól alakul. Vettel 2012....Vettel? Hajj egyre jobb párosítások.
zootyi
Hát ebbe igazad van az szép lenne:)
Raikkönen - Massa csak most a Red Bullnál, szép lenne...
@massacska: Hát nem tudom, miért lenne Alonso-Vettel álomfelállás. Lonso-MS az igen.
Én bírom Massát és le a kalappal, hogy ilyen komoly baleset után ilyen jól szerepel, sajnálnám ha a redbullhoz menne, de ha így hozza a élet akkor is szimpatizálok vele.
Az jo lenne ha Vettel átmenne a Ferrarihoz igy Massa meg átülne Vettel helyére és egy sokkal jobb autot kapna mind a mostani mert vajuk be a Bikák jobbak a Ferrarinál