Ferrari: Nem titok, Massának bizonyítania kell

Felipe Massától komoly javulást vár, Fernando Alonsótól azonban nem kérhet többet a tavalyinál a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali – árulta el a szakember a csapat olaszországi médiarendezvényén.


Felipe Massától komoly javulást vár, Fernando Alonsótól azonban nem kérhet többet a tavalyinál a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali – árulta el a szakember a csapat olaszországi médiarendezvényén.

A szakember elmondta, kétségtelen, hogy Massa számára nagyon fontos lesz az idei év, hiszen nem engedheti meg magának, hogy olyan gyenge teljesítménnyel rukkoljon elő, mint az elmúlt években.

A brazil szerződése 2012 végén lejár Maranellóban.

„Mint azt bizonyára jól tudják, az idei év nagyon fontos lesz Felipe számára” – vallotta be a a csapatfőnök. „Sokat várunk tőle, és ő is sokat vár magától.”

„Muszáj reálisan látnunk a dolgokat, és el kell ismerni, hogy a következő idény igen kritikus lesz Felipe számára a jövőt illetően. Mi megteszünk mindent, hogy segítsük őt. Meggyőződésem, hogy a lehető legtöbbet hozza majd ki magából, mert nagyon-nagyon erős potenciállal rendelkezik.”

„Tudom, hogy világszerte téma a dolog, viszont azt is jól tudom, hogy amikor Felipe nyomás alatt van, akkor jobban teljesít, és nagyszerű szezont várok tőle.”

Domenicali mindemellett cáfolta, hogy Robert Kubica szerződtetését tervezték a brazil helyére. A szakember úgy nyilatkozott, jelen pillanatban nem tud mit mondani a lengyel versenyzőről, hiszen ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerüljön, elengedhetetlen, hogy felépüljön súlyos sérüléseiből.

„Szerződtetése nem szerepelt a terveink között. Tudom, hogy voltak spekulációk. Robert Kubica kétségtelenül nagyszerű versenyző, aki nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, és jelen pillanatban keményen dolgozik azon, hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba.”

„Szóval mielőtt elkezdenénk gondolkodni, vagy megvitatni a dolgot, előbb látnunk kell, mi történik. Egy ilyen sérülést sok időbe telik kiheverni, szóval minden, amit mondhatok, hogy majd meglátjuk, hogy felépül-e. De jelen pillanatban nincs miről beszélni.”

A csapatfőnök továbbá méltatta a gárda másik versenyzőjének, Fernando Alonsónak teljesítményét, aki az elmúlt évben a Ferrari állítása szerint a maximumot hozta ki az igencsak gyengére sikeredett versenygépből.

„Amit ő véghezvitt a tavalyi autóval, az egyszerűen hihetetlen. A legmagasabb szinten teljesített, ki tudta hozni a maximumot a versenygépből. Jelen pillanatban nem kérhetek tőle ennél többet, és azt kell mondjam, az elmúlt pár évben több időt töltött Maranellóban, mint bárki más a Ferrarinál eltöltött 20 évem során.”

„Velünk tart, mert hisz a csapatunkban, és abban, hogy még több győzelmet arathat a jövőben.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!