Ferrari: Nem tűntek el az autónk gyengeségei - F1VILÁG.HU

Ferrari: Nem tűntek el az autónk gyengeségei

HIRDETÉS
Hiába a versenyképes kanadai tempó, a Ferrari Forma-1-es versenyautójának még mindig megvannak azok a gyengeségei, melyek a szezon első szakaszában hátráltatták a versenyzőket.
Fotó: Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel a pole pozícióból indulhatott a Kanadai Nagydíjon, és elsőként szelte át a célvonalat – habár a győzelmet végül elveszítette egy 5 másodperces időbüntetés miatt Lewis Hamiltonnal szemben.

Bár a montreali tempó biztató volt a Ferrari szempontjából, Mattia Binotto csapatfőnök elárulta, az alapvető problémákat még nem tudták orvosolni. Ezek közül kiemelendő a gumikezelés, mely idén rendkívül sok gondot okoz a maranellóiaknak.

„Tudjuk, hogy a kanadai egy olyan pálya, mely jóval érzékenyebb a motorerőre, és inkább a hátsó abroncsokat veszi igénybe, nem pedig az elsőket, mint a barcelonai” – mondta a szakember. „Szóval sokkal inkább hasonlít Bahreinre, mint Barcelonára.”

„Már a versenyhétvége előtt tudtuk, hogy közelebb lehetünk a Mercedeshez, arról azonban szerintem nem volt pontos képünk, hogy mennyire. A pénteki teljesítményünk hozzájuk képest elég nehézkes volt, de a pálya javulásának, az egyre jobb tapadásnak köszönhetően valahogy megbirkóztunk az autónk gyengeségeivel.”

„De az autónk valójában pontosan ugyanolyan volt, mint Spanyolországban. Nem voltak fejlesztések azóta, szóval fogalmazzunk úgy, hogy a gyengeségei még mindig megvannak az autónak. Ilyen egyszerű.”

„Dolgoznunk kell, meg kell próbálnunk fejlődni, mert lesznek olyan versenyeink, melyek nem olyanok, mint a kanadai. Tovább kell harcolnunk velük.”

A Ferrari gyárában gőzerővel folyik a munka: úgy tudni, a soron következő versenyeken számos újítást pályára visz a csapat, köztük egy új első szárnyat és padlólemezt is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!