Megosztás:

A Ferrari reméli, meg tudja menteni Räikkönen motorját

Räikkönen alatt a nyitóedzésen állt meg a Ferrari.
Räikkönen alatt a nyitóedzésen állt meg a Ferrari. © Bahrain GP

A Ferrari Forma-1-es csapatánál azt remélik, meg tudják menteni azt az erőforrást, mellyel Kimi Räikkönennek problémái voltak a Bahreini Nagydíj pénteki nyitóedzésén.

Räikkönen az első tréning nagy részét kénytelen volt kihagyni, autója ugyanis megállt a pályán. Később kiderült, versenyautójának turbójával akadtak gondok.

A finn a második edzésen már pályára gurulhatott, miután a Ferrari kicserélte autójában a kérdéses elemet, valamint a belső égésű motoregységet, illetve a hőenergia-visszanyerő rendszert.

„Kimi erőforrásával voltak gondok – ez teljesen nyilvánvaló volt” – mondta a Ferrari technikai igazgatója, Mattia Binotto.

„Elővigyázatosságból ki is cseréltük azt a második edzésre, mert fontos volt számunkra, hogy Kimi a második edzésen problémamentesen körözni tudjon.”

„Hogy pontosan mi történt, azt még ki kell derítenünk. Minden összetevőt kielemeztük, és remélhetőleg az erőforrás valamennyi egységét újra használni tudjuk majd.”

Räikkönen – aki egyébként a második edzésen 4. lett – nem tulajdonított komoly jelentőséget a problémának.

„Nem a motorral volt gond, hanem a turbóvezérléssel” – mondta a finn. „Az edzés korai szakaszában álltunk meg, szóval a srácok remek munkát végeztek azzal, hogy megjavították az autót, és körözhettem a második edzésen.”

A Ferrarinak egyébként a második gyakorláson is voltak gondjai – ezúttal Sebastian Vettel autójával.

Binotto elárulta, egy „kisebb elektronikai problémájuk” akadt, ami miatt „egyáltalán nem kell aggódniuk”.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a McLaren csapatánál teljesen megőrültek, hogy...

Hozzászólások

( komment)