Megosztás:

A Ferrari és a Renault lehet a KERS beszállítója

Bár korábban azon volt, hogy az új motorformulával egy időben, csak 2013-ban kerüljön ismét bevezetésre a hibrid rendszer a Forma-1-ben, a Williams már az eszköz jövő évi bevetését is támogatja, miután meghallotta a Ferrari és a Renault kedvező ajánlatát.

A kinetikus energiatároló-rendszer a tavalyi évben debütált a Forma-1-ben, de nem hozta meg a várt sikert, hiszen a Ferrari és a McLaren kivételével, egyik csapat sem használta azt folyamatosan a szezon közben.

Ennek nagyban az volt az oka, hogy a KERS nem volt költséghatékony, fejlesztése évi 10-20 millió euró körüli összeget vitt el, miközben a használatával járó előnyök elenyészőek voltak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy két olyan csapat (Brawn és Red Bull) harcolt a bajnoki címért, amelynek autóban nem volt megtalálható a hibrid rendszer.

Éppen ezért a csapatok megegyeztek abban, hogy az idei évben egyikük sem szereli be autóiba a rendszert, jóllehet a KERS használatát továbbra is engedélyezik a szabályok.

Az utóbbi hónapokban a csapatok vezetői ismét előhúzták a témát, mert úgy gondolják, hogy a hibrid rendszer újbóli – a tavalyinál okosabb és átgondoltabb – bevezetésével valóban fokozni lehetne az izgalmakat a sportágban.

A Forma-1-es Csapatok Szövetsége (FOTA) szerdán tartotta legutóbbi ülését, ahol többek között erről is tárgyaltak a résztvevők, és a Ferrari, illetve a Renault illetékesei egy igen érdekes ajánlattal álltak elő, ami felkeltette mindenki figyelmét.

„Eredetileg azt támogattuk, hogy az új motorformulával egy időben, 2013-ban térjen vissza a hibrid rendszer a Forma-1-ben, azonban a Ferrari és a Renault egy olyan ajánlattal állt elő, ami megváltoztatta a véleményünket” – nyilatkozta a Williams technikai igazgatója, Sam Michael a Reuters hírügynökségnek.

„Az említett két csapat egy olyan ajánlatot tett, miszerint kevesebb, mint egy millió euróért tudna biztosítani hibrid rendszert a csapatoknak, akár már a következő idénytől, így részünkről rendben lenne a KERS rendszer 2011-es bevezetése.”

Az ausztrál szakember viszont elmondta, hogy a Ferrari és a Renault is csak abban az esetben látná el a mezőnyt saját fejlesztésű rendszerével, ha a jelenlegi 400 KJ helyett legalább 600, de inkább 800 KJ energiát tárolhatna, illetve szabadíthatna fel a rendszer, aminek sokkal nagyobb haszna lenne az előzésekkor.

A szakember azt is elmondta, hogy szó sincs egybeszállítós rendszerről, hiszen míg a Renault bárkinek, a Ferrari csak azoknak biztosítaná saját rendszerét, akik amúgy is partnereik, és a motorjaikat használják, így jelenleg a Sauber és a Toro Rosso számolhatna velük.

A FOTA legközelebb a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon ül össze, ahol Michael szerint talán döntés születhet a hibrid rendszer jövő évi, újbóli bevezetéséről.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(5 komment)
bonus6 képe

@whanklee: Na persze..Csak eső ne essen.. :))

Konria képe

A Renault-t nem értem, ők alig használták. A McLaren nem akarja olcsón odaadni a rendszerét, pedig beszállhatna a buliba :)

whanklee képe

Nem értem miről szövegelsz, mikor KERS tavaly nagyon bejött a Ferrarinak!

bonus6 képe

A Ferrari???? A biztonság már nem is tényező??
Hát ezt én nem érthetem...

McLaren fan képe

Miért pont a Renault miért nem a Merci! A Renault nem nagyon használta a rendszerét a Merci (McLaren) pedig az egész évben és az övék volt a legmegbízhatóbb!