Megosztás:

Ferrari: A siker kulcsa a bátorság, elszántság és őrültség

Arrivabene az egész csapatra büszke, hogy végül megszerezték a győzelmet.
Arrivabene az egész csapatra büszke, hogy végül megszerezték a győzelmet. © Scuderia Ferrari

Az időmérőt követően a Ferrarinál nem fogadtak volna győzelemre, azonban most nagyon boldog az egész csapat, hogy Sebastian Vettel megnyerte a Bahreini Nagydíjat.

Maurizio Arrivabene, a maranellóiak vezetője elmondta, büszke csapatára, és ugyan pénteken bizonyították, hogy versenytempóban erősek lesznek, az időmérő után – amikor Vettel a Mercedesek mögött csak a 3. helyet érte el – kicsit csalódottan tekintettek a versenyre.

„Boldogok vagyunk, de ami a legjobb, hogy ez a csapat bizonyította a bátorságát, az elszántságát és a kis őrültségét is” – nyilatkozta Arrivabene. „Az időmérő után nehéz volt a versenyre gondolni, de pénteken láthattuk a tempónkat.”

Vettel elévágással próbálta megelőzni Bottast, végül ez sikerült is nekik, majd a verseny végéig meg tudta előzni elsőségét.

„Kockáztattunk, de ez a három tulajdonság, amit említettem, a Ferrari vérében van 70 éve, szóval nagyon boldog vagyok” – folytatta Arrivabene.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Sebastian Vettel a harmadik helyről rajtolva nyerte meg a Bahreini Nagydíjat, ezzel a német...

Hozzászólások

( komment)