Megosztás:

A Ferrari szerint botrány, ami történt

A Ferrari fel van háborodva a valenciai verseny miatt.
A Ferrari fel van háborodva a valenciai verseny miatt. © Ferrari S.p.A.

A Ferrari botrányosnak minősítette a hétvégi Európa Nagydíjat, ahol egyes versenyzők úgy kerültek előnybe a többiekkel szemben, hogy szabálytalanul versenyeztek, és még csak komolyabb büntetést sem kapta érte.

Az olaszok versenyzői a harmadik és a negyedik helyen haladtak egy kiváló rajtot követően, ám a Mark Webber horrorisztikus balesete utáni biztonsági autós fázist követően visszacsúsztak a középmezőnybe.

A Ferrarinál leginkább az verte ki a biztosítékot, hogy Lewis Hamilton úgy került előnybe, hogy szabálytalanul megelőzte a biztonsági autót, és még úgy sem veszített pozíciót, hogy manőveréért egy áthajtásos büntetést kapott.

A McLaren brit versenyzője megtartotta második pozícióját, míg a rajt után közvetlenül mögötte haladó Fernando Alonso első kiállását követően a középmezőnyben találta magát, és a versenyt követően kiosztott (nevetséges) öt másodperces időbüntetések után is csak a nyolcadik helyen végzett, míg csapattársa, Felipe Massa pontot sem szerzett.

„Ez egy hatalmas botrány, ez a véleménye a legtöbb rajongónak, és munkavállalónak, akik mind egyetértenek abban, hogy ez a legjobb módja annak, hogy összefoglaljuk az Európa Nagydíjat” – állt a Ferrari vasárnap délutáni közleményében.

„Ahogy a versenyt, illetve az incidenseket kezelték, komoly kételyeket vet fel a Forma-1 hitelességét illetően, szerte a világon.”

Alonso közvetlenül a futam után a spanyol médiának elmondta, hogy egy megmanipulált versenyt láthattak a nézők, ami felettébb szomorú, és bosszantó.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: