Megosztás:

A Ferrari változtathat jövő évi felállásán

Massa visszatérhet egykori munkaadójához.
Massa visszatérhet egykori munkaadójához. © Bridgestone

Svájci lapértesülések szerint a Ferrari felkészült arra, hogy idő előtt félreállítsa Felipe Massát, ugyanis a brazil pilóta szerződésében van egy záradék, ami lehetővé teszi az olaszok számára, hogy bármikor átpasszolhassák a Sauber istállóhoz.

Annak ellenére, hogy Massa még a szezon elején további két évvel meghosszabbította szerződését, mellyel elméletileg 2012 végéig az olaszok alkalmazásában marad, szerződése lehetővé teszi, hogy ez abban az esetben is fennálljon, ha kölcsönadják a Sauber istállónak.

Massa természetesen ebben az esetben is a Ferraritól kapná a fizetését, így anyagilag nem járna rosszabbul, habár egy jóval gyengébb autóban kellene bizonyítania.

Sauber úr viszont amellett, hogy egy klasszisversenyzőt kapna, jóval olcsóbban juthatna hozzá a Ferrari erőforrásaihoz, illetve a KERS rendszeréhez a jövőben.

Ezzel az „átigazoltatással” pedig egy üres hely keletkezne a Ferrarinál, amit vagy Robert Kubica, vagy pedig Mark Webber tölthetne be már a következő idénytől, habár mind a lengyel, mind az ausztrál szerződésben áll a Renault-val illetve a Red Bullal 2011-re.

Svájci lapértesülések szerint azonban az említett két versenyző bármikor felbonthatja szerződését, ha egy számára kedvezőbb ajánlatot kap.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore az elmúlt hetekben, hónapokban gyanúsan sokszor tett látogatást a Ferrarinál, ami sokak szerint kapcsolatba hozható Webber esetleges leigazolásával, hiszen ő menedzseli az ausztrál pilóta pályafutását.

Massa kiiktatásával pedig a Ferrari végleg megszabadulna a Todt családtól, hiszen jelenleg az olaszok egykori csapatfőnöke, az FIA jelenlegi elnöke, Jean Todt fia menedzseli a brazil pályafutását, és egyre inkább nem szívesen látott „vendég” a maranellóiak garázsában.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(14 komment)
m.mart961 képe

ALONSO + KUBICA lenne a legjobb webber csak ne keljen a ferkáknak

RBR6 képe

RED BULL 4ever

RBR6 képe

áhhh... Webber+Alonzo=semmi jó
Szerintem egyáltalán nem jó párosítás, mert Webber meg Alonso valahogy nem illenek össze, bár lehet, hogy még jó is kisölhet a dologból.

dani0617 képe

@zatyek: teljesen igazad van! massának idén rosszul jött ki a lépés de jövőre harcban lesz a vb címért :D:D:D

Bubu-Kimi képe

@csorbif1:
Egy kicsit gondolkodj, mielőtt hülyeségeket irkálsz. A hangnemről nem is beszélve...
A tisztelet az számodra ismeretlen fogalom?!
Kimi tudásáról a F1-ben eltöltött ideje magáért beszél.
Ez a cikk pedig magáért beszél:
http://f1-live.hu/hirek/legolvasottabb_hirek?newsOrder=getItem&instanceI...

Jogó képe

Briatoret, Webbert ne ennyi!!!!

zatyek képe

nem tudom hogy vagytok vele..................de en se flaviot, se webbert nem latnam szivesen piros overallba!mivel jobb pilota webber MASSANAL?ezt nem ertem?

csorbif1 képe

LAJCSI
Kimi már megmutatta, hogy ha nem olyan autóba ültetik be amivel Chanhok is világbajnok lenne, akkor lehúzhatja magát a wc-n.És az, hogy a Renault jövőre olyan autó legyen amivel futamokat is lehet nyerni, semmi garancia.Webbert pedig nem szívesen látnám a Scuderia-nál (sem) , vannak nála sokkal jobb pilóták is.

NO.1. képe

ha egyszer szerződést hosszabitottak vele akkor nem hiszem hogy elcserélik

lajcsi képe

@krimi: hát szia krimi.Azt hiszem egy "egy nyári" rajongóhoz van szerencsém:D
Hogy szerinted "tökös" csapat?Szerencsére pont egy ízig-vérig Ferrari drukker(moni626) írta be, hogy tulajdonképpen elkúrják a dolgokat.Én is így látom pedig én mekis vagyok.
De ha már így "szóba álltunk" egymással, megkérdezném, hogy szerinted mi baromság abból amit írtam.Csak kíváncsiságból....:D
Ugyanis szerintem az idei Forma 1-es szezon 19 futam, nem csak egy és éppen ezen gondolkoztam mikor azt írtam hogy szarul csinálják....

moni626 képe

Jaj! Folyton gyomorideget kapok. Mint Ferrari drukkernek görcsbe rándul a gyomrom,még csak a gondolatra is hogy Biatore,illetve Webber neve előkerül. Hallani sem akarok ilyesmiről. Bárkit csak őket ne. Nem is tudom már mióta eszem tudom ferraris vagyok,de ha ez így halad tovább kénytelen leszek másik csapatot nézni magamnak. Talán a Lotus-t:))
Én már a Kimi-nek sem örültem,de arra azt mondtam nézzük meg mi lesz belőle.... Hát láttuk.
Vegyes teljesítmény volt. Sok jó pilóta van ebben a mezőnyben. Miért pont a Webber??? Na és az az elképzelés hogy a Biatore a Ferrari csapatfőnöke??? Még belegondolni is szörnyű...
Többször is leírtam már,hogy nem értem miért piszkálják sokan az Alonso-t. Szerintem remek választás volt. Habár ha belegondolok ezen az oldalon még nem volt olyan pilóta akire ne köpködtek volna. Csak lásd a Schumi esetét. Piszkálták anno amikor mindent bezsebelt,bántják most is amikor nem megy Neki annyira.
Hamár idág jutottam zaklatottságomban:) csendben megjegyezném,neki állt a legjobban a piros!!
Szóval csak reménykedni tudok benne,hogy ez csak kacsa.mint megannyi hülye cikk.

krimi képe

Lajcsi,szerintem kapj a fejedhez,és olvasd végig amit írtál. Hatalmas nagy baromság! A pirosak pedig igenis "tökös " csapat,nézd meg az utolsó futamot,és gondolkodj!

lajcsi képe

@Bubu-Kimi: És ha Webbernek elege van Vettel-ből, szerinted Alonzo-ból nem lesz elege?
Az is elég robbanékony páros lesz.Szerintem az egészet nem jól csinálja a Ferrari.Kimi meg Massa ütős páros voltak.Alonzó mellé úgyse találnak egy megfelelő partnert.Esetleg chandhok vagy senna.:D
Kimi meg úgyse megy vissza a pirosakhoz.Annál ő büszkébb.Remélem...
Viszont sajna a petrov gyerek erősített egy új szponzorral a renult-nál, úgyhogy Kimi ott se biztos, hogy befutó.Pedig jó lenne!Csak a renult lehet jó neki.HA jó lesz a jővő évi kocsi, akkor ott lesz a toppon és remélem megtutatja a töketlen ferrari bandának hogy hibáztak.

Bubu-Kimi képe

Hmmmmmm........
Ezek az újságírók fantáziája határtalan! Bár meg kell mondjam, így végig olvasva és átgondolva, még ez is megeshet.
Hiszen Kimi távozását sem gondolta volna senki. Azt pedig, hogy milyen módon tették, már végképp nem tudtam elképzelni. Ezek után, erről a "csapatról" már bármit.
Sajnos még annak az esélye is megvan, hogy szegény Felipét csak a balesete miatt tartották meg, hogy adjanak neki még esélyt.

Viszont a feltételezett két érkező pilóta közül, Webberre látok legnagyobb esélyt. Neki elege van Vettel-ből, és talán kicsit a Redbulbol is.
Ha ez így lesz, akkor pedig Kimi megy a helyére, és ebben az esetben a Renault-os érdeklődés, csak figyelemelterelés. Kimi menedzsereitől ezt minden további nélkül el is tudom képzelni...