Megosztás:

A Ferrarinak módosítania kell motorjain

A Ferrarit eddig számos motorprobléma hátráltatta 2010-ben.
A Ferrarit eddig számos motorprobléma hátráltatta 2010-ben. © Bridgestone

Német lapértesülések szerint a Ferrari megtalálta motorja gyenge pontját, azonban a probléma megoldásához fel kell nyitnia az egységet, amihez szüksége lesz a szövetség engedélyére, ám először bizonyítania kell, hogy a módosítás nem eredményez teljesítményjavulást.

Az olasz alakulat számára nem kezdődött valami fényesen az idei szezon, már ami az autója megbízhatóságát illeti, hiszen az eddigi négy verseny során már négy motorproblémával találta szembe magát.

Fernando Alonso pedig akár tíz helyes rajtbüntetést is kaphat a szezon későbbi versenyein, hiszen a rendelkezésére álló nyolc egységből már kettőt elfogyasztott, így a hátralévő 15 futamra már csak hat erőforrása maradt, abból pedig egy már használt.

A Ferrari a sorozatos meghibásodások után átfogó vizsgálatot rendelt el, és az Auto Motor und Sport értesülései szerint meg is találta a probléma forrását, ami a pneumatikus szelepekkel hozható kapcsolatba.

A hírek szerint ugyanis a motorból túl sok levegő szökik el a verseny alatt, és a boxkiállások alkalmával sem lehetőség, sem idő nincsen arra, hogy újratöltsék levegővel a rendszert.

A német szaklap úgy tudja, hogy a probléma megoldásához át kell alakítani a 2.4 literes V8-as motort, azonban a szabályok szerint erre csak abban az esetben van lehetőség, ha a csapat bizonyítani tudja, hogy a változtatások a megbízhatóságot hivatottak javítani.

Ezzel persze nem lehet különösebb probléma, hiszen pontosan erről van szó, ám az FIA azt mindenképpen vizsgálni fogja, hogy a módosításokkal javulhat-e az erőforrás teljesítménye, ugyanis az elmúlt években pontosan az ilyen apró szerelésekkel tettek szert egyesek előnyre.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(24 komment)
netizen70 képe

@bonus6: a Renaultnak megengedték, Ferrarinak is megfogják engedni.

bonus6 képe

@Baltasar prof: Háát az. De mindig azt mondom ezt a szezont ,küszködjék végig igy .Én max az utolso futam után engedném meg a bele turkálást az autokba.. ;)

Baltasar prof képe

@bonus6: van akinek mást kell moddolni, hihetetlen nem.?

http://www.a5.hu/cikkek/2/40150.shtml

Baltasar prof képe

@bonus6: Jövőre ugyan így nem nyúlhat a motorhoz.

Le dokumentálja mit akar változtatni, a FIA megnézi, egy ellenőr le ellenőrzi, és kész.
Nem fogják túl lihegni.

bonus6 képe

@Baltasar prof: Jövöre az ,hogy megcsinálhatja rendesen. Mondom az én személyes véleményem az ,hogy a megbizhatoság épp olyan fontos mint a teljesitmény..Ugyhogy nem piszka..

Baltasar prof képe

@bonus6: mert jövőre mi változik?

Amúgy meg szabály van rá, lehet módosítani, de nem teljesítmény növelés céljából.
Nehogy már ne lehessen egy szimeringet módosítani!
Az nem fő elem.

bonus6 képe

Én értem,és ellenzek minden hasonlót.Igy sikerült a motor,használják...Majd jövöre talán sikerülni fog...

Baltasar prof képe

@zdesigner: , ? , nem érted a lényeget!

rven képe

már miért nem kaphatnák meg?????

Rider63 képe

Nos ez szerintem csapda. A Le erővel nincs gond. Meghibásodások? Az edzéseken miért nem jött elő? Ha már 1 ferárihoz is hozzá kell nyúlni, akkor az utcait kinek akarják eladni. Csalódás a egész csapat.

bonus6 képe

szerintem a megbizhatoság is épp olyan mérvado ,mint a teljesitmény..Azért van X motor..

lacee09 képe

@bonus6:
egyenlő bánásmód... a renault már hozzányúlhatott a motorjához, most a ferrari jön, később lehet, hogy a mercedes vagy a cosworth is hozzányúlhat majd, ha a megbízhatóságot vagy vmi mást akarnak módosítani, csak a teljesítményt nem

kaufmanndavid képe

Amúgy ha nem a ferrari kérné hanem pl: Mclaren simán engednék

bonus6 képe

Volt mindenkinek elég ideje tavaly.Ha egyenlő bánásmod van akkor mindenki had nyuljon a mocijához..

Bronson képe

@zdesigner: Miért is ne? Nem a teljesítményt akarják növelni, hanem a megbízhatóságot.
Persze, ha nema Ferrariról volna szó, akkor mindenki csendben volna!

Baxi képe

@zdesigner: Legyen lyukas fogad, azt nehogymár kihúzzák, vagy betömjék. Fájjon csak!
Ezt a felfogást...
Javasold mindjárt azt, hogy csak a Merci induljon a versenyen, és akkor nyernek... pfffff

netizen70 képe

@kotyszabika: épp erre figyelmeztettem :)

kotyszabika képe

@netizen70: a politikai hasonlatokat hagyjuk már el!

Nyílván, ha hozzányúl és utána nyer két futamot akkor mindenki majd óv össze vissza!
Ez a motorhoz nem nyúlhattok szabály egy rakásszar! A lotus meg a többi fényévvel van elmaradva miértne fejlesszék ők is, nem hinném ez ártana a sportnak!

whanklee képe

Nincs ebben semmi, meg fogja kapni az engedélyt úgy is. És most abban mi jó ha nem tudnak versenybe szállni, gondolj már bele, legalább így lesz verseny.

netizen70 képe

Lassan itt is ilyen pártállás, FIdesz/MSZP xarság lesz, Fidesz-Merci, MSZP-Ferrari "oszt" hajrá.

Bizsu képe

@Effegy: Jól mondod.

Effegy képe

@zdesigner: Mert? Nem teljesítmény növelés a cél...majd ha a merci lesz gázban akkor persze egyből belemennél ugye?

netizen70 képe

Szerintem engedélyezik , ugyanúgy mint a Renaultnak.

zdesigner képe

Nehogy már engedélyt kapjon rá!