Ferrari vezetése egy cseppet sem aggódik a riválisok extrém újításai miatt, ugyanis meg van győződve arról, hogy egy szolidabb konstrukcióval is komoly sikereket lehet elérni az idei szezonban.
Miközben a Renault és a Red Bull egy radikálisan új kipufogórendszerrel próbálkozik, az olasz csapat új versenygépe látszólag sokkal konzervatívabbnak tűnik, és első ránézésre semmi olyat nem tartalmaz – egyelőre – ami miatt aggódniuk kellene a többieknek.
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa azonban úgy gondolja, hogy az extrém, feltűnő megoldások nem mindig hozzák azt az eredményt, amit elsőre várnak tőlük, és egy visszafogottabb megoldás sokszor jóval kifizetődőbb lehet a Forma-1-ben.
„Úgy gondolom, hogy a leggyorsabb autó lesz az a versenygép, amely az aerodinamikai teljesítmény, a mechanikai karakterisztika és a megbízhatóság legjobb kombinációjával rendelkezik, és majd meglátjuk” – mondta a szakember a riportereknek Valenciában.
„Ha extrém megoldásokat alkalmazol, akkor könnyen előfordulhat, hogy más területeken komoly árat fizetsz azért. Szóval egy nagyon kiegyensúlyozott hozzáállással és fejlesztési programmal kell rendelkezned, hogy egy gyors és győztes versenygépet alkothass meg.”
Costa ismét megerősítette, hogy egy komoly fejlesztési csomaggal készülnek az utolsó két tesztre, illetve a szezon első versenyének helyet adó Bahreini Nagydíjra.
„Ahogy azt már a bemutatón is mondtam, bizonyos lépéseket elvégeztünk a fejlesztés terén, és további újítások vannak úton” – folytatta. „Ami a mechanikai területet illeti, az autó itt illetve Jerezben szinte teljesen készen lesz, de ez nem mondható el az aerodinamikáról.”
„Azt gondolom, hogy egy kiváló fejlesztési programot hajtottunk végre a téli időszakban, és azt is tudjuk, hogy mi a feladatunk, és min kell még fejlesztenünk. Véleményem szerint a lehető legkeményebben hajtunk.”
„Azonban az extrém út helyett sokkal inkább egy produktív utat kell követnünk. Javítanunk kell a köridőkön és a teljesítményen. A végén úgyis a köridők adják meg a választ mindenre, szóval majd meglátjuk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(2 komment)Hát, sztem ebből is az jön le hogy a ferka mérnökei nem igazán vannak a toppon, nem igazán vannak új ötleteik mint más istálló mérnökeinek.
Némi változást tuti végre hajtanak, de nagyot nem fognak alkotni az idén sem. Az új és a merész dolgok viszik előre a fejlődést, soha sem a konzervatív megoldások.
Nem azért mert a ferrari mindja , mert ha a mclaren mondaná is ez lenne a véleményem.De szerintem megérné foglalkozni a renault féle kipufogóval mert tényleg sokkal hasznosabb mint a semmi.Meg inkább probálja ki a mezöny még ha nem is hasznos, mert mivan akkor ha véletlenül pont ezzel lennejó valaki.Most nem konkrétan a kipufogóról beszélek hanem a williams váltójárol meg a többi ilyen aprósággal.