FIA: Szabályos a Red Bull autója

Teljes mértékben szabályos a Red Bull Racing 2011-es versenygépe – állítja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai delegáltja, Charlie Whiting, miután az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat követően ismét kiderült, az RB7-es kódjelű versenygépek első szárnyai jobban hajlanak, mint riválisaiké.

Csakúgy, mint 2010-ben, az energiaital-gyárosokat idén is azzal vádolják, hogy autóik nagy előnyre tesznek szert azzal, hogy nagy sebességnél rendkívüli módon meghajlanak első vezetőszárnyaik.

A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton nemrégiben úgy nyilatkozott, vagy be kell csukni azt a kiskaput, amit a Sebastian Vettelék kihasználtak, vagy sürgősen le kell másolniuk a Red Bull megoldását – ez utóbbi azonban nem könnyű, a riválisoknak ugyanis egész egyszerűen egyelőre fogalmuk sincs arról, mivel trükközik az osztrák csapat.

Charlie Whiting, az FIA állandó versenyigazgatója a Bild című napilapnak nyilatkozva megerősítette, a Red Bull autói teljes mértékben megfelelnek a szabályoknak.

„Nem találtunk semmi szokatlant. Az autó rendben van” – mondta a szakember.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!