Megosztás:

Az FIA tisztázta a felfüggesztést érintő szabályokat

Az FIA nem szeretne újabb balhét, ezért is tisztázta a szabályokat.
Az FIA nem szeretne újabb balhét, ezért is tisztázta a szabályokat. © Bridgestone

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) levelet intézett a forma-1-es csapatokhoz, melyben határozottan kijelenti, hogy minden olyan rendszer, amely módosítja az autó felfüggesztését, illetve hasmagasságát az időmérő és a verseny között, szabálytalan.

Mindezt azok után kellett meglépnie a szövetségnek, hogy felmerült a gyanú, hogy egyesek, köztük a Red Bull Racing is hasonló rendszert használ, mellyel komoly előnybe kerül az időmérő edzéseken, hiszen mind üres, mind teli tankkal optimális a versenygép hasmagassága.

Az FIA sajtószóvivője azonban megerősítette, hogy még vasárnap este levelet küldtek a résztvevőknek, melyben tisztázták a felfüggesztést érintő szabályokat, a vita elkerülése érdekében.

„Minden rendszer, berendezés, vagy eljárás, ami azt a célt szolgálja és hatást éri el, hogy megváltozik a felfüggesztés beállítása a parc fermé körülmények alatt, sérti a Forma-1 Sportszabályzat 34.5-ös Cikkelyét” – állt a levélben.

„Továbbá úgy gondoljuk, hogy minden magát kiegyenlítő lengéscsillapító rendszer nagy valószínűséggel sérti az F1 Technikai Szabályzat 3.15-ös Cikkelyét.”

A parc fermé szabályai szerint az időmérő és a verseny között csak bizonyos módosításokat lehet végrehajtani az autókon, azokat is az FIA szakembereinek jelenlétében, akik biztosítják, hogy ne történhessen csalás.

A Sportszabályzat 34.5-ös Cikkelye pedig azt mondja ki, hogy annak a versenyzőnek akinek autója felfüggesztésén bármilyen módosítást végrehajtottak, miközben a parc fermében volt, a boxutcából kell elrajtolnia. A Technikai Szabályzat 3.15-ös Cikkelye pedig az aerodinamikára vonatkozik.

Az ügy akkor robbant ki, mikor a McLaren megvádolta a Red Bull Racinget, hogy egyfajta aktív felfüggesztést használ, ami lehetővé teszi, hogy mind az időmérőn, mind pedig a versenyen optimális legyen az autó hasmagassága.

Az energiaital-gyárosok természetesen a mai napig cáfolják, hogy trükköznének, és az FIA sem talált semmi kivetnivalót az RB6-on a múlt hétvégén Malajziában, mikor mélyreható vizsgálat alá vetette az autót, éppen a riválisok panaszai miatt.

A McLaren nem titkolja, hogy hasonló rendszeren dolgozik, ám a Red Bull figyelmeztette ellenfelét, hogy ne próbáljon meg trükközni, mert ha felmerül a gyanú, hogy egy aktív felfüggesztést használ, azonnal óvást fog benyújtani.

Az aktív felfüggesztést eredetileg a Lotus fejlesztette ki, aztán a Williams használta ki az abban rejlő lehetőségeket, még mielőtt 1993-ban betiltották volna a Forma-1-ben.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
Renault96 képe

Newi egyszerűen jó autot tervezet a Red Bull nak akárki akármit mond és nem azért mondom mert red bull szurkoló vok

Hamandy képe

rafkó bizony és tuti,használnak valamit....vagy pedig a meki cseles,és ezzel próbálta kiugratni a nyulat a bokorból,mert náluk is "megterveződött"valami,amit be akarnak vetni.

Sutton képe

Mivel az üza szint nem változik ezért a hasmagasság sem. Ugyebár az üccsis ótó hasmagassága állandó - tehát üza szint csökkenésével arányosan változik. Ennyit a szabályzatról! Newey még egy-két trükkel jelzi hogy nem csak az alkatrészek könnyítésében merül ki a tudománya. Nagy mágus mint Brawn bá, csak a saját területén.

crowwe képe

érdekes számomra ez red bull bewan indulva h ne csin senki ilyet ö neki lehet csak titkolják,adrian newli redbull terwezöje naon rafkó:D