Fisichella a gyenge kezdés ellenére elégedett

Giancarlo Fisichella biztos benne, hogy a Renault többre lesz képes hazai versenyén, miután igen gyengén teljesített az első két szabadedzésen.

Giancarlo Fisichella biztos benne, hogy a Renault többre lesz képes hazai versenyén, miután igen gyengén teljesített az első két szabadedzésen.

Fisichella a délelőtti edzésen a tizenegyedik, majd délután a tizennyolcadik pozícióban végzett a Renault hazájában, Franciaországban. Bár a világbajnoki címvédő istálló sokat fejlődött az elmúlt időben, most úgy tűnik, megtorpant, noha Fisichella szerint a látszat néha csalhat.

“Jó napunk volt” – kezdte. “Sok kört megtettünk, és sikeresen befejeztük a programunkat, így elégedettek lehetünk. A beállítások egyre jobbá váltak, és jól éreztem magam az autóban. Az idők és az autó vezethetősége egyenletes volt a hosszú etapok alatt, ami jó jel a versenyre nézve. Nem gondolom, hogy a köridőink túlságosan rosszak lennének. Még fejlődnünk kell az éjszaka folyamán, de szerintem jól kezdtük a hétvégét.”

Fisichella csapattársa, Heikki Kovalainen már nem volt ennyire bizakodó, miután sokat küszködött az R27-es egyensúlyával. A finn pilóta a tizenhetedik helyen zárta a délutáni szabadedzést.

“Az autó egyensúlya még nem olyan, mint amire vágyom, és ez az köridőimen is meglátszott” – mondta. “Az utolsó körömben, mikor az új gumikkal mentem, hatalmas forgalomba ütköztem, azért nem tudtam javítani a helyezésemen. Viszont még sok munka vár ránk az éjszaka folyamán. A legfontosabb az, hogy sikeresen befejeztük a programunkat, és elvégeztük a szükséges beállításokat, így magabiztosan várhatjuk a holnapot. Tudjuk, merre kell haladnunk, de még van mit dolgoznunk. Véleményem szerint jobbak leszünk holnap, mint amit a mai köridőink sugallnak.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!