Force India: A szezon végéig harcolunk a Williamsszel

A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley arra számít, egészen a szezon végéig harcban lesznek a Williamsszel a konstruktőri negyedik helyért.


A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley arra számít, egészen a szezon végéig harcban lesznek a Williamsszel a konstruktőri negyedik helyért.

Monzában a Williams előnybe került a silverstone-i alakulattal szemben, Szingapúrban azonban ismét a Force India felé billent a mérleg nyelve, noha Nico Hülkenberg már rögtön a rajt után kiesett.

A német csapattársa, Sergio Pérez jól szerepelt, ő 8. lett, így a Force India előnye most 1 pont a tabellán a Williamsszel szemben.

„Azt gondolom, a Williams Monzában bízott nagyon, mi pedig Szingapúrban” – mondta Bob Fernley csapatfőnök. „Egyikünknek sem jött össze igazán, és egészen az év végégi fej-fej mellett haladunk majd. Nagyon izgalmasnak ígérkezik!”

Fernley úgy véli, Hülkenberg sok pontot gyűjthetett volna Szingapúrban, ha nem esik ki már az első kanyar előtt.

„Amikor Nico balesete megtörtént, az járt a fejemben, ez egy hosszú és nehéz nap lesz. A rajtja szuper volt, de egy nagyon balszerencsés szituációba keveredett. Versenybaleset volt – megesik az ilyen.”

„Kár, hogy nem használhatta ki a remek rajtot, mert szerintem sokat profitálhatott volna belőle, elérhető lett volna az 5. hely.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!