Force India: A McLaren és a Renault komoly fenyegetést jelent majd - F1VILÁG.HU

Force India: A McLaren és a Renault komoly fenyegetést jelent majd

HIRDETÉS
Fotó: Sahara Force India

Komoly fenyegetést jelent majd 2018-ban a Force Indiára nézve a McLaren és a Renault – mondja a silverstone-i kiscsapat csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley.

A Force India tavaly a 4. helyen zárt a konstruktőri bajnokságot, jelentősen – 104 ponttal – megelőzve a Williams csapatát.

Az istállónál mindazonáltal biztosak abban, idén nehezebb dolguk lesz, a McLaren és a Renault részéről ugyanis komoly javulás várható.

„A Renault és a McLaren miatt is óvatosnak kell lennünk, szóval fókuszálnunk kell a télen” – mondta Fernley a Motorsport.com-nak.

„Komoly fenyegetést jelentenek, komolyan kell vennünk ezt. Van még némi tennivalónk, ha eleget akarunk tenni a feladatunknak. Ez a három csapat masszív küzdelmet vív majd.”

A Force India a legkisebb büdzsével dolgozó F1-es csapatok egyike: évente mintegy 90 millió fontból gazdálkodik, szemben a Renault 150 milliós, illetve a McLaren 185 milliós büdzséjével.

„Mindig nehéz lesz megküzdeni ezekkel a költségvetésekkel, de az elmúlt 2 évben eredményesen ment, szóval nem látom okát annak, miért ne sikerülhetne harmadszor.”

Arra a kérdésre, hogy a McLaren és a Renault várhatóan feljavuló formája miatt változtat-e felkészülésén a Force India, Fernley így felelt: „Nem hiszem. Ha megnézzük a tavalyi év elejét, ami a legnehezebb rész volt számunkra, nem igazán volt jó az autónk. Szóval sokat kellett taktikáznunk, jó megbízhatóságra és vezetésre volt szükségünk.”

„Ennek idén is meg kell lennie, viszont remélhetőleg a teljesítményünk is jó lesz. Persze lesz némi lemaradás a topcsapatokhoz képest, de a negyedik helyért három csapat nagy csatát vív majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!