Gascoyne: Már a jövőt képviseli a T128

A Team Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne úgy gondolja, hogy a Renault erőforrással hajtott T128-as kódszámot viselő modellben minden megtalálható, ami a sikerhez kell, és az új versenygép egy jó alapként szolgál majd a jövőbeli fejlesztésekhez.


A Team Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne úgy gondolja, hogy a Renault erőforrással hajtott T128-as kódszámot viselő modellben minden megtalálható, ami a sikerhez kell, és az új versenygép egy jó alapként szolgál majd a jövőbeli fejlesztésekhez.

Miközben a tavalyi versenygép egy konzervatív fejlesztési program végterméke volt, hogy a csapat időben elkészüljön azzal, és gond nélkül teljesíteni tudja a bajnokságot, Gascoyne elmondta, hogy az idei modellt a nulláról kezdték el tervezni, és egy sokkal agresszívebb irányvonalat követtek, amitől mindenképpen eredményeket várnak 2011-ben.

„A tavalyi autó, és különösen a szezon első fele a túlélésről szólt, de az idény felétől kezdve már arra fókuszáltunk, hogy megerősítsük a csapatot, és ekkor kezdtük meg az új versenygép munkálatait” – magyarázta a szakember a T128-as mai bemutatóján.

„Úgy gondolom, hogy a legnagyobb kihívás az volt az idei évben, hogy a 2010-es autó csak egy szezonra volt készítve, nem tudtuk azt továbbfejleszteni, így mindent a nulláról kellett kezdenünk.”

„Semmit nem tudtunk átmenteni az idei autóba, jóllehet általában ez a megszokott, és azon vannak a csapatok, hogy a tavalyi elemeket finomítsák és továbbfejlesszék, hogy azok még jobban teljesíthessenek.”

Gascoyne azt is elmondta, hogy a T128-as modell már egy teljesen más filozófia szerint lett megalkotva, azt majd tovább lehet gondolni a jövőben, így egy remek alapot fog nyújtani a leendő versenygépeiknek.

A szakember szerint már első ránézésre is látszik, hogy az új autó egy sokkal kiforrottabb modell, mint elődje volt, és jóval több potenciál van benne, ami nagy hasznukra lesz idén.

„Teljesen máshogyan néz ki, mint a tavalyi autó, sokkal inkább hasonlít egy modernkori versenygéphez. Ez lesz az alapunk a jövőbeli autóinkhoz” – magyarázta.

„Sokkal inkább követi az új design trendeket, és aerodinamikailag sokkal hatékonyabb és kiforrottabb. Az autó közel 4.000 kis elemből áll, így igen nehéz lenne egyetlen területet kiragadni, ami különösen csodás, de az biztos, hogy egy sokkal optimálisabb munka eredménye.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!