Gasly: Meglepett az ütközés

Fotó: Red Bull Racing
Fotó: Red Bull Racing
Pierre Gasly kedden debütált a Red Bull színeiben, ám nem indult szerencsésen számára a 2019-es teszt, miután a gumifalnak ütközött.

Gasly Verstappentől vette át a kormányt a keddi tesztnapon, és összesen 92 kört tett meg az RB15-ös versenygéppel: ezt követően a 12-es kanyarban elvesztette az irányítást az autó felett, és a gumifalnak csúszott. 

A tesztet követően a francia pilóta elismerte, versenyzői hiba okozta az ütközést. 

„Alapvetően a határig nyomjuk, és játszadozunk is azzal, hogy hol van a határ. Ráléptem a gázra, az autó hátulja megcsúszott, és ez történt” – mondta. „Egy kicsit meglepett a dolog, de nem sokat tudsz tenni, ha ez történik. Van még 6 napunk tesztelni, nagyon sok dolgot kell kipróbálnunk.”

Gasly hozzátette, az incidens ellenére összességében pozitív napja volt: 1.19.814-es körideje a 7. pozícióra volt elegendő – ez 4 tizedmásodperccel maradt el Verstappen tegnapi eredményéről. 

„Nagyon izgatott voltam, hogy újra a volán mögé ülhetek” – mesélt Gasly. „Pozitívan alakultak a mai tesztjeink. Kényelmesen éreztem magam az autóban, és úgy érezzük, hogy van néhány nagyon jó lehetőség az autóban.” 

„Egy kicsit jobban meg kell értenünk a csomagunkat, de az első visszajelzés jó.”

A francia pilóta tavaly a Toro Rossót vezette, amely már akkor a Honda erőforrásait használta, idén pedig a Red Bull is a japán gyártó motorjaival köröz majd. 

„Eddig szerintem nagyon jól működik” – mondta Gasly a Honda megbízhatóságával kapcsolatban. „A Toro Rosso is sok kört tudott megtenni, szóval ezeket a visszajelzéseket is használnunk kell. Eddig nagyon elégedettek vagyunk a Honda munkájával. Még el kell végeznünk néhány tesztet a következő 6 napban, de eddig örülünk.”

 

Kapcsolódó cikkek

Verstappen a szezon felénél már győzni akar

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen azt reméli, az idei szezon felénél már képesek lehetnek arra, hogy a győzelmekért harcoljanak a Mercedes és a Ferrari ellen.

Gasly téli autótörése miatt szenved a Red Bull

A Red Bull Forma-1-es csapatánál azt remélik, a májusi Spanyol Nagydíjra sikerül megoldaniuk aerodinamikai problémáikat. Helmut Marko azt mondja, Pierre Gasly februári balesete miatt küszködnek.

Friss hírek