Verstappen vs. Ocon

Gelael vezetheti a Toro Rosso autóját Austinban

Fotó: F1VILÁG
Az Amerikai Nagydíj pénteki nyitóedzésén vezetheti majd a Toro Rosso versenyautóját Sean Gelael.

Az Amerikai Nagydíj pénteki nyitóedzésén vezetheti majd a Toro Rosso versenyautóját Sean Gelael.

Az ifjú versenyző 2017 óta áll kapcsolatban az olasz kiscsapattal, pénteken pedig először kap lehetőséget F1-es versenyhétvégén az idei szezonban. Gelael 2017-ben már négy nyitóedzésen is részt vett a csapattal.

A Spanyol Nagydíj utáni, illetve a hungaroringi teszten vezette már a csapat STR13-as kódjelű versenyautóját.

„Nagyon boldog vagyok és izgatott, hogy a dolgok újra beindulnak” – mondta fiatal versenyző, aki a Forma-2-es pontversenyben jelenleg a 15. helyet foglalja el.

„Austinban tavaly már köröztem az első edzésen, szóval ismerem a pályát, habár akkor eléggé nyirkos volt. Utoljára a budapesti teszten ültem autóba, szóval alig várom, hogy újra együtt dolgozzam a csapattal.”

Úgy tudni, Gelaelen kívül még két beugró is lesz Austinban: a Force Indiánál Nicholas Latifi ülhet be Esteban Ocon autójába, a McLarennél pedig Lando Norris kap újra lehetőséget pénteken.

 

Kapcsolódó cikkek

Az F1-es csapatok barcelonai tesztbeosztása

Hétfőn hivatalosan is megkezdik a felkészülést a 2019-es Forma-1-es idényre a királykategória csapatai. Barcelonában tesztel a száguldó cirkusz mezőnye!

Friss hírek