Giovinazzi az élen, a Toro Rosso balesetezett a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Giovinazzi az élen, a Toro Rosso balesetezett a Hungaroringen

HIRDETÉS
Fotó: F1VILÁG

Antonio Giovinazzi, a Ferrari juniorversenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok hungaroringi tesztjének keddi napján. Egy alkalommal piros zászlóval félbe kellett szakítani a körözést: Sean Gelael törte össze a Toro Rossót.

A száguldó cirkusz mezőnye a Magyar Nagydíj után két napot tölt el teszteléssel a mogyoródi versenypályán – a nyári szünet, illetve az azzal járó gyárbezárások miatt pedig ennek a két tesztnapnak igazán komoly jelentősége van az évközi fejlesztések vonatkozásában.

Persze a Forma-1 csapatai nemcsak az idei szezon második felére készülnek, hiszen már gőzerővel folyik a 2019-es versenyautók fejlesztései is, így kedden már az új, leegyszerűsített első szárnyak is felkerültek bizonyos versenyautókra.

A keddi tesztnap nagy része kánikulában zajlott, az utolsó másfél órában azonban egy kellemes nyári zápor áztatta fel a mogyoródi versenypálya aszfaltját.

A nap leggyorsabbja a Ferrari autójával tesztelő Antonio Giovinazzi lett, aki összesen 96 kört tett meg a Hungaroringen, és 1 perc 15,648 másodperces idővel végzett az élen. Az olasz versenyző a Pirelli hiperlágy abroncsaival futotta mai legjobbját – melynél egyébként a hétvégén sem sikerült jobb köridőt elérnie senkinek.

A második helyen 2,5 másodperces lemaradással Marcus Ericsson (Alfa Romeo Sauber) végzett, míg a harmadik pozíciót a nap legszorgalmasabb versenyzője, Brendon Hartley (Toro Rosso) szerezte meg.

Fotó: F1VILÁG

A Toro Rosso egyébként az egyetlen, mely két autóval dolgozik a Hungaroringen, hiszen egyik versenygépük a Pirelli gumitesztjében segédkezik. Sean Gelael vezette ezt az autót, 109 kört tett meg a nap folyamán, ám délután összetörte versenyautóját. A fiatal versenyző szerencsére nem sérült meg a balesetben, autója azonban annál inkább, így a gumitesztet nem is tudták folytatni a nap végén.

Az eső által feláztatott aszfalton jóformán csak Lando Norris körözött a McLaren autójával: a brit tehetség több etapot is teljesített az intermediate-gumikon. Rajta kívül csak Daniel Ricciardo volt az, aki kimerészkedett a vizes pályára.

[su_spoiler title=”Fotók a hungaroringi tesztről” style=”fancy” icon=”folder-1″]

Hirdetés

[/su_spoiler]

Norris egyébként a 4., Ricciardo pedig a 6. idővel zárta a napot, kettejük között a Mercedes autójával tesztelő George Russell végzett.

A Force India versenygépét Nicholas Latifi terelgette, ő 7. lett kedden, mögötte Nico Hülkenberg (Renault) és Oliver Rowland (Williams) zárt.

A Forma-1 csapatai szerdán tovább folytatják a tesztelést a Hungaroringen, ekkor már Kimi Räikkönen is autóba ül, illetve Robert Kubica is körözhet a Williams versenygépével.

A keddi tesztnap végeredménye:

Forrás: F1

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!