Glock: A megbízhatóság mindennél fontosabb - F1VILÁG.HU

Glock: A megbízhatóság mindennél fontosabb

HIRDETÉS

A középmezőnyben csatázna 2011-ben a Marussia Virgin Racing versenyzője, Timo Glock – ezt maga a német pilóta árulta el a csapat új autójának hétfői prezentációján.


A középmezőnyben csatázna 2011-ben a Marussia Virgin Racing versenyzője, Timo Glock – ezt maga a német pilóta árulta el a csapat új autójának hétfői prezentációján.

Az immáron orosz licensz alatt versenyző alakulat a BBC stúdiójában mutatta be vadonatúj versenygépét, az MRV-02-est a nagyközönségnek.

A hétfői eseményen a csapat német versenyzője, Timo Glock úgy nyilatkozott, alig várja már, hogy pályára vigye az új versenyautót, ám elmondása szerint az első teszteken nem a sebesség, sokkal inkább a megbízhatóság lesz fontos.

„Az első teszten egyszerűen csak pályára akarok gurulni és vezetni, vezetni, vezetni” – mondta a Virgin pilótája.

„Meg kell tudnunk, hol vannak a gyenge pontok az autón, hogy az első verseny előtt kiküszöböljük őket. Ha egy sor problémával érkezel meg az első versenyre, bajba kerülsz és egy lépés hátrányból kezdesz. Ezt pedig nem szeretnénk.”

Glock elmondta, nagyon nehezen sikerült a csapat bemutatkozó éve 2010-ben, ám úgy érzi, az idény végére összekapták magukat, így a következő szezonnak jóval erősebben vághatnak neki.

„Először nagyon nehéz dolgunk volt, de átgondoltuk az elkövetett hibákat, átszervezéseket végeztünk az év közepén és megpróbáltuk az autót megbízhatóbbá és gyorsabbá tenni.”

„Megfordult párszor a fejemben, hogy ’atyaég, mit csinálok én itt?’, miközben egész hétvégén küzdöttünk és 10 kör után jött a rádióüzenet, hogy ’Timo, vissza kell hajtanod a bokszba’. Elég kemény volt.”

„Az utolsó néhány versenyen tudatosodott bennünk, hogy 2011-ben jobb formában lehetünk. Előreléphetünk, közelebb kerülhetünk a középmezőnyhöz. Koreában aztán rendeztük a dolgainkat, gyors voltam az esős körülmények között és egyszerűen csak nem volt szerencsém, amikor Sebastien Buemi kiütött.”

Hirdetés

A 28 éves versenyző hozzátette, 2011-ben a középmezőnyben szeretnének csatázni, és mindenképp szeretnének a szintén tavaly debütált Team Lotus előtt végezni.

„Az elfogadható szint az lenne, ha közel kerülhetnénk olyan csapatokhoz, mint a Sauber, a Toro Rosso vagy a Force India. Reálisan nézve a helyzetet, 2-2,5 másodperccel a topcsapatok mögött leszünk, de közelebb kerülhetünk a középmezőnyhöz.”

„Ha a Lotus meglép tőlünk, akkor fantasztikus munkát végeztek télen. Azt gondolom, hogy nekik más lehetőségeik vannak, teljesen más költségvetésből gazdálkodnak. De az autónk úgy tűnik, előrelépést jelent, szóval remélem, hogy a Lotus előtt lehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!