Glock nehezen heverte ki a gyanúsítgatást - F1VILÁG.HU

Glock nehezen heverte ki a gyanúsítgatást

HIRDETÉS

Timo Glock bevallotta, hogy nehezen tudta túltenni magát a szezonzáró Brazil Nagydíj után történteken, mikor azzal vádolták meg, hogy szándékosan lassított le a verseny utolsó körében, hogy vb-címhez segítse Lewis Hamiltont.

Timo Glock bevallotta, hogy nehezen tudta túltenni magát a szezonzáró Brazil Nagydíj után történteken, mikor azzal vádolták meg, hogy szándékosan lassított le a verseny utolsó körében, hogy vb-címhez segítse Lewis Hamiltont.

Minden idők egyik legizgalmasabb végjátékára került sor az elmúlt idényben, hiszen Hamilton az utolsó kör utolsó kanyarjaiban happolta el a bajnoki címet nagy riválisa, Felipe Massa elől.

Miután Sebastian Vettel elment mellette, Hamilton az utolsó kört a 6. helyen kezdte meg, ami nem lett volna elég számára a vb-címhez, ugyanis Massa magabiztosan vezetett és közel fél kör előnnyel, bezsebelte a futamgyőzelmet.

Igen ám, de az utolsó körökben egyre erősödött az eső, így a Toyota versenyzői, akik kockáztattak, és száraz aszfaltra alkalmatos gumikon maradtak az utolsó körökre, hihetetlenül belassultak (20 másodperccel voltak lassabbak az utolsó körben, mint a többiek), aminek köszönhetően Hamilton az utolsó előtti kanyarban el tudott menni Glock mellett, mellyel megszerezte a számára vb-címet jelentő ötödik helyet.

Azonban sokan arra gyanakodtak, hogy Glock szándékosan lassított le, és engedte maga elé Hamiltont, noha a Toyota azonos stratégián lévő duója szinte hajszálra pontosan ugyanolyan gyenge időt ment az utolsó körben, amit szándékosan alig ha lehet kivitelezni az esőben, különösen verseny közben.

“Olyan volt, mintha jégen vezetnék” – mondta a német versenyző az Onda Cero rádiónak adott nyilatkozatában. “Azonban jó döntésnek bizonyult, hogy száraz pályára alkalmatos gumikon maradtam, mert így egy hellyel előrébb végeztem, mintha stratégiát váltottam volna az utolsó körökre.”

“A saját versenyemet futottam, és nem szándékoztam belefolyni a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. Azonban mikor az összes újságíró letámadott a futam után, rá kellett döbbennem, hogy Lewis azzal lett világbajnok, hogy elment mellettem. Viszont verseny közben erről nekem fogalmam nem volt, azt sem tudtam, hányadik vagyok, és nem akartam beleszólni Hamilton és Massa küzdelmébe.”

“Mikor hallottam a reakciókat, az nagyon kemény volt, nem tudtam megérteni, hogyan is vádolhatnak azzal, hogy szándékosan engedtem el Hamiltont. Két hétbe tellett, míg ki tudtam heverni a történteket” – tette hozzá Glock.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!