Grosjean a Brawn GP történetéből merít erőt - F1VILÁG.HU

Grosjean a Brawn GP történetéből merít erőt

HIRDETÉS

Romain Grosjean bízik abban, hogy a Lotus F1 istálló le tudja másolni a Brawn GP egykori tettét, és jövőre harcba szállhat a bajnoki címért.


Romain Grosjean bízik abban, hogy a Lotus F1 istálló le tudja másolni a Brawn GP egykori tettét, és jövőre harcba szállhat a bajnoki címért.

A Lotus a tavalyi évben remekül teljesített, harcban volt a Ferrarival a konstruktőri bronzéremért, ám idén messze alulmúlja önmagát, és csak néhány pontszerző helyre futotta versenyzőinek az első tizenegy futamon.

A Brawn istálló 2009-ben mind az egyéni, mind a konstruktőri címet bezsebelte – szinte a semmiből – mikor Ross Brawn átvette a Honda istállót, miután a japán autógyártó bejelentette, hogy kiszáll a Forma-1-ből.

Grosjean bízik abban, hogy ezt csapata is megismételheti – jóllehet az utóbbi időben többször is arról lehetett hallani, hogy jövőre elhagyja az enstone-i alakulatot.

„Versenyeket akarok nyerni a közeljövőben, és ezen dolgozunk keményen” – mondta a francia pilóta, aki továbbra is állítja, nyitott szemmel jár és még nem döntött arról, hol folytatja pályafutását.

„Ha megnézzük Jenson (Buttont) 2008-ban, egyszerűen szenvedett a Hondával, aztán Brawn névre váltott az alakulat – ugyanaz a csapat volt, más név alatt – és egyik pillanatról a másikra világbajnok lett.”

„A nehéz évek is részei a karrierednek, ezt el kell fogadnod és nem szabad, hogy frusztráljon.”

„A Brawn istállónak ott volt a dupla diffúzora, egy nagyon ügyes találmány. Nem tudom, hogy lesz-e ilyen találmány a jövő évben, de 99.99 százalékosan tudom, hogy a Lotus jobb lesz jövőre.”

Grosjean azt is elmondta, hogy leginkább a fékek miatt szenved az idei évben, és ha ezen javítani tudna a csapat, biztos abban, hogy eredményesebb lehetne.

Hirdetés

„Jelenleg még mindig szenvedek egy kicsit a fékekkel” – árulta el.

„Természetesen kisebb a leszorítóerő, mint a tavalyi évben, keményebbek a gumik és a fékekre nagyon érzékeny vagyok. Ezen a téren még van mit dolgoznunk.”

„Szeretem, ha egyenletes az autó teljesítménye, szóval úgy építem fel a hétvégémet, hogy azt mondom: a következő körben három méterrel később fékezek, de ha ez nem működik, akkor tizedeket veszítek.”

„Most, egy másodpercet veszítek, mert szélesen fordulok. Szenvedek emiatt, szóval sok esetben másképpen kell hozzáállnom a vezetéshez, másképpen kell kihajtanom a pályára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!