Grosjean: Elszalasztott lehetőség volt - F1VILÁG.HU

Grosjean: Elszalasztott lehetőség volt

HIRDETÉS

Kiábrándítóan szerepeltek a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzésén a Lotus versenyzői.


Kiábrándítóan szerepeltek a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzésén a Lotus versenyzői.

Bár a csapat versenyzői abban bíztak, a legjobb tíz között végezhetnek a kvalifikáción, Romain Grosjean végül tizenötödik, Pastor Maldonado pedig csak tizenhatodik lett.

Grosjean az időmérőt követően természetesen szót ejtett a múlt éjszakai, párizsi eseményekről is.

„Először is hadd mondjam el, hogy gondolatban a Párizsban érintettekkel vagyok. Évekig éltem ebben a városban, rengeteg barátom van ott, szóval sokkolt és megdöbbentett, ami történt” – mondta a svájci-francia pilóta a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban, majd az időmérővel kapcsolatban hozzátette, úgy érzi, nagy lehetőséget szalasztottak el ma.

„Az időmérő nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Az autó jónak tűnt a Q1-ben, de aztán a Q2-ben elég nehéz volt a helyzet. Meg kell vizsgálnunk, mi történt, mert ez egy elszalasztott lehetőség volt számunkra.”

A Lotus másik versenyzője, Pastor Maldonado szintén csalódott, ő is azt reméli, a holnapi futamon javíthat majd.

„Nehéz edzés volt. Arra számítottunk, hogy egy kicsit versenyképesebbek leszünk délután, de sajnos nem így volt” – sajnálkozott a venezuelai.

„Számos eltérő beállítást kipróbáltunk, főleg azért, hogy az autó hátulján javítsunk. Remélhetőleg a futamon jobb lesz a tempónk, és versenyképesebbek leszünk majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!