Grosjean: Idén nem létfontosságú a győzelem

Romain Grosjean úgy véli, csapata, a Lotus számára nem létfontosságú, hogy versenyt nyerjen a 2012-es szezonban.


Romain Grosjean úgy véli, csapata, a Lotus számára nem létfontosságú, hogy versenyt nyerjen a 2012-es szezonban.

Az enstone-i gárda több alkalommal is közel került a futamgyőzelemhez az idei évad során: Kimi Räikkönen és Grosjean összesen 9 alkalommal állhatott fel a pódiumra.

A Lotust több versenyhétvégét megelőzően is favoritnak kiáltották ki, eddig azonban még nem sikerült nyernie. Grosjean szerint azonban csapata sokkal többet profitál következetes teljesítményéből, mint mondjuk egy egyszeri futamgyőzelemből.

„Ha megnyersz egy versenyt, a következőn pedig sehol se vagy, az nem igazán az, amit mi akarunk” – mondta a francia az Autosportnak.

„Következetesen az élmezőnyben vagyunk, és még egy olyan nehéz versenyen is, mint amilyen a szingapúri volt, a hatodik, illetve hetedik helyen értünk célba.”

„Az élen vagyunk, egyre tapasztaltabbá válunk, és megtartjuk versenyképességünket. Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy nem tudtuk, milyen lesz az autó a nehéz 2011-es év után, és megmutattuk, hogy erősek vagyunk.”

A 26 éves versenyző szerint a Lotusnak jövőre jobb esélyei lehetnek a diadalra.

„Ha lehetőség lesz idén a futamgyőzelemre, természetesen megpróbáljuk megragadni. Ha viszont idén nem sikerül, akkor jövőre fog – ebben biztos vagyok. Következetesen az élen vagyunk, értékes adatokat gyűjtünk, és remek tapasztalatokkal gazdagodunk a jövőre.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!