Grosjean: Már nem kell sokat várni első győzelmemre - F1VILÁG.HU

Grosjean: Már nem kell sokat várni első győzelmemre

HIRDETÉS

Romain Grosjean, a Lotus Forma-1-es csapatának versenyzője elárulta, meg van győződve arról, hogy csapata a bajnokság második felében képes lesz a futamgyőzelmekért harcba szállni.


Romain Grosjean, a Lotus Forma-1-es csapatának versenyzője elárulta, meg van győződve arról, hogy csapata a bajnokság második felében képes lesz a futamgyőzelmekért harcba szállni.

A francia versenyző a legutóbbi, magyarországi megmérettetésen hatodikként ért célba, előtte, Németországban azonban dobogóra állhatott.

Grosjean elmondta, magabiztosan várja a folytatást, egyre kényelmesebben érzi ugyanis magát az autóban, ráadásul az E21-es versenygépeknek kedvezhetnek a soron következő versenyhelyszínek – így a spái is.

„Az elmúlt néhány versenyen nagyon jól éreztem magam az autóban, az időmérőkön és a versenyeken is keményen tudtam nyomni” – mondta a Lotus pilótája.

„Spa egy remek hely arra, hogy nekivágjunk a bajnokság második felének, remek lehetőségek kínálkozhatnak itt a jó eredmény elérésére. Ez a pálya kedvezhet az autónknak. Valójában a bajnokság második fele kedvezhet nekünk abban a tekintetben, hogy a versenyhelyszínek mennyire is kedveznek az E21-es versenygének.”

„Remélhetőleg minden adott lesz majd ahhoz, hogy versenyeket nyerjünk. Nagyon várom már a hétvégét is, hiszen ez egy különleges pálya, ráadásul 2011-ben itt nyertem meg a GP2-es trófeát is, szóval jó lesz visszatérni ide.”

„Ha az első tíz versenyt egy szóval össze kellene foglalnom, akkor a „potenciál” szót használnám. Voltak nehéz pillanataink, és talán az eredmények sem voltak mindig olyanok, mint amilyeneket a csapat megérdemelt volna, de a potenciál arra, hogy az élen legyünk, valójában mindig adott volt.”

„Németországon és Magyarországon bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a mezőny elejében versenyezni, és azt hiszem, ha sikerül hasonló ütemben fejlődnünk, akkor nagyon jók lehetünk a hátralévő kilenc versenyen. Egyre kényelmesebben érzem magam az autóban, ami nyilván jó előjel. Az elmúlt versenyeken látott teljesítmény alapján őszintén hiszem, hogy már nem kell sokat várnom első győzelmemre.”

Amikor Grosjean arról kérdezték, mi volt az idei szezon eddigi fénypontja számára, így felelt: „Talán nem sokan tudják, de nem sokkal a magyarországi futam után megszületett kisfiam, Sacha, szóval most már büszke apuka vagyok! Ami a versenypályát illeti: nos, szeretném azt mondani, hogy a Felipe Massával szemben Budapesten bemutatott előzésem volt a fénypont, ami véleményem szerint karrierem eddigi legjobbja volt. Persze a büntetés után már nem gondolom így.”

„És persze ott van még a németországi dobogó – nemcsak azért, mert nagyszerű eredményt ért el a csapat, hanem azért is, mert egészen a futam végéig a győzelemért harcoltunk, ami igazán jó érzés volt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!