Grosjean nehezen, de elfogadja az eltiltást - F1VILÁG.HU

Grosjean nehezen, de elfogadja az eltiltást

HIRDETÉS

Romain Grosjean nem harcol és elfogadja az FIA ítéletét, melynek értelmében ki kell hagynia a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjat, miután úgy ítélték meg, hogy ő okozta a tömegbalesetet a vasárnapi futam rajtjánál.


Romain Grosjean nem harcol és elfogadja az FIA ítéletét, melynek értelmében ki kell hagynia a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjat, miután úgy ítélték meg, hogy ő okozta a tömegbalesetet a vasárnapi futam rajtjánál.

A Lotus francia versenyzőjét egy 50 000 eurós büntetés mellett eltiltották a következő futamról, így nem állhat majd rajthoz az Olasz Nagydíjon, hiszen a sportfelügyelők véleménye szerint elkerülhető lett volna a rajtbaleset.

„Mikor imádod a versenyzést, akkor nagyon nehéz elfogadni mindezt, azonban tisztában vagyok azzal, hogy hibáztam” –monda Grosjean, aki hozzátette, nem volt szándékában ráhúzni Lewis Hamiltonra, ami végül a tömegbalesethez vezetett.

„Tsiztában voltunk azzal, hogy a La Saource egy nagyon kemény kanyar lesz. Nem volt egy sima rajt, hiszen (Pastor) Maldonado kiugrott, míg az egyik Sauber (Kamui Kobayashi) csúnyán füstölt.”

„Hibáztam, és rosszul ítéltem meg a különbséget köztem és Lewis között. Biztos voltam abban, hogy előtte vagyok. Szóval egy apró hiba hatalmas balesetet eredményezett. Nem változtattam irányt, balról jobbra húztam. Nem volt szándékomban bárkit is a falnak vezetni.”

„Nem azért vagyok itt, hogy már az első körben megállítsam a versenyt. Nagyon, de nagyon sajnálom a történteket, és örülök, hogy senkinek sem esett baja. Azonban meg kell mondanom, hogy nagyon nejéz volt elfogadnom ezt a döntést.”

Grosjean, aki az idei évben már ötödik alkalommal okozott balesetet, hozzátette, hogy sokkal inkább magára mérges, mint a büntetést kiszabó sportfelügyelőkre, hiszen úgy gondolja, hogy mindez nem túlzott agresszivitására vezethető vissza.

„Túl sok balesetem volt, és egyetértek, hogy már elég volt ebből” – folytatta. „Azonban jelzem, hogy mindez nem azért történt, mert túl agresszív voltam.”

„Teljesen biztos voltam abban, hogy Lewis előtt vagyok, de tévedtem, így át kell gondolnom, hogy jól látom-e a helyzetem az autóban.”

Hirdetés

„Leginkább magamra vagyok mérges, hogy elmértem a távot.”

Grosjean azzal is tisztában van, hogy vissza kell tekintenie az elmúlt időszakra, és meg kell vizsgálnia, mit csinált rosszul, hiszen nem szeretné elveszíteni versenyzői ülését a Lotus istállónál a következő idényre.

„Túl sok volt, tudom. Több esetben nem az én hibám volt, azonban tisztában vagyok azzal, hogy meg kell vizsgálnom, mi történt, és biztosítanom kell, hogy ez nem fordulhasson elő a következő versenyeken” – mondta.

„Természetesen több balesetbe nem szeretnék belekeveredni a szezon végéig. Éppen ezért mindent megteszek annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson többé elő.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!