Grosjean nem számított dobogós helyezésre - F1VILÁG.HU

Grosjean nem számított dobogós helyezésre

HIRDETÉS

Romain Grosjean nem számított arra, hogy ilyen hamar megszerezheti pályafutása első dobogós helyezését a Forma-1-ben, miután a harmadik helyen futott célba Bahreinben.


Romain Grosjean nem számított arra, hogy ilyen hamar megszerezheti pályafutása első dobogós helyezését a Forma-1-ben, miután a harmadik helyen futott célba Bahreinben.

A Lotus versenyzője, aki első pontjait a múlt heti Kínai Nagydíjon szerezte meg, fantasztikus munkát végzett, és bár kikapott csapattársától, a második helyen befutó Kimi Räikkönentől, elégedett a teljesítményével.

„Fantasztikus, nagyon jó érzés” – mondta Grosjean. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, amit elértünk. Tudtuk, hogy egy jó autóval rendelkezünk, de azt mondhatom, hogy meglepett bennünket, hogy már az elején olyan jó pozíciókban futottunk.”

„Minden összeállt, remek délutánunk volt, és azt gondolom, az autónk nagyon versenyképes. Úgy gondolom, hogy nagyon örülhetünk annak, amit elértünk. Az első pontok is egy remek lépés volt, de azt gondoltam, hogy a dobogó egy kicsivel több időbe fog kerülni, azonban örülhetünk és van most egy hetünk az ünneplésre.”

Grosjean, aki első franciaként szerzett dobogós helyezést Jean Alesi 1998-as Belga Nagydíjon aratott sikere óta, elmondta, hogy a Lotus büszke lehet magára.

„Úgy gondolom, hogy nagyon jó munkát végzünk” – folytatta. „A csapat büszke lehet arra, amit elért, mert a mezőny nagyon szoros és nehéz az élre hozni az autót.”

„Két autónk is az első háromban végzett. Az első dobogós helyezés jó érzés. Még jobban fogjuk érezni magunkat, mikor már hazafelé utazunk a repülőn, pihenhetünk egy kicsit, mielőtt visszatérnénk a főhadiszállásra tovább dolgozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!