Grosjean szerint nehéz hétvége vár a Lotusra

Nehéz hétvége vár a Lotus csapatára a Forma-1-es Japán Nagydíjon – véli a gárda ifjú versenyzője, Romain Grosjean.


Nehéz hétvége vár a Lotus csapatára a Forma-1-es Japán Nagydíjon – véli a gárda ifjú versenyzője, Romain Grosjean.

A csapat nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt a Szingapúri Nagydíjon, hiszen versenyzői nem tudtak harcba szállni az élmezőnnyel. A Lotus ezzel együtt több újítással – például dupla DRS-rendszerével – érkezik meg Suzukába, melytől komoly előrelépést vár.

Grosjean azonban biztos benne, nem lesz könnyű dolguk a bajnokság következő fordulójában.

„Sok kihívás vár ránk a hétvégén” – mondta a francia.

„Meg kell találnunk a tökéletes beállításokat, mivel a suzukai pálya igazán igényes, és itt bizony kijönnek az autó gyengeségei. Úgy kell teljesíteni az összes edzést, hogy nem hibázol, mert a kifutózónák nagyon kicsik, és könnyű összetörni az autót, ha túl szélesen veszel egy kanyart.”

„A gumikkal is jól kell bánni, mivel a Suzukában folyamatosan terhelésnek vannak kitéve. Azt hiszem, ez egy olyan hely, ahol szükség van némi szerencsére is. Remélem, hogy lesz majd ebből is Japánban, és minden összejön.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!