Grosjean: Van még hová fejlődnünk

Bár a pályatanulás jól ment számára, a Lotus versenyzője, Romain Grosjean úgy érzi, még javítaniuk kell az autójukon ahhoz, hogy elégedettek lehessenek annak teljesítményével.


Bár a pályatanulás jól ment számára, a Lotus versenyzője, Romain Grosjean úgy érzi, még javítaniuk kell az autójukon ahhoz, hogy elégedettek lehessenek annak teljesítményével.

A francia pilóta tizenegyedik lett a pénteki második szabadedzésen, és miután még soha nem versenyzett a jeongami pályán, a mai nap főként a pályatanulásról szólt számára.

„A tizenegyes és tizenkettes kanyar nem túl egyszerű, ha az ember jól akarja teljesíteni” – mondta Grosjean.

„Kétségkívül nem volt túl könnyű a mai nap. A pályatanulás érdekes volt – de javítanunk kell az autón, hogy jobban használhassuk a gumikat.”

„A hosszú etapok rendben voltak, bár nem voltak fantasztikusak. Meg kell tudnunk, mi volt ennek az oka.”

A Lotus több újítást is pályára vitt pénteken, és bár James Allison technikai igazgató korábban úgy nyilatkozott, vélhetően ezek nagy részét használni fogják a továbbiakban is, Grosjean elmondta, még nem született döntés.

„Egyelőre mindenki végzi a dolgát. Össze fogjuk hasonlítani a mai adatokat, de még csak egy rövid megbeszélésünk volt. Még várunk a gyár döntésére.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!