Grosjean vezetheti először a Haas új autóját - F1VILÁG.HU

Grosjean vezetheti először a Haas új autóját

HIRDETÉS

Romain Grosjean vezetheti majd először a Haas csapatának első Forma-1-es versenyautóját – jelentette be az amerikai istálló.


Romain Grosjean vezetheti majd először a Haas csapatának első Forma-1-es versenyautóját – jelentette be az amerikai istálló.

A csapat 2016-ban debütál a Forma-1-ben a Romain Grosjean – Esteban Gutiérrez párossal, az új autó pedig már teljesítette is a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjeit, így minden adott ahhoz, hogy pályára guruljon a jövő héten kezdődő első előszezoni teszten.

A Haas a minap bejelentette, az új versenyautót Grosjean vezetheti majd először jövő hétfőn, majd keddre átadja a volánt csapattársának, Gutiérreznek. Szerdán ismét a francia, a zárónapon pedig mexikói csapattársa lesz szolgálatban.

„Az első feladatunk az lesz a teszten, hogy elinduljunk az autóval, és onnan építkezzünk szépen. Remélhetőleg sok kilométert meg tudunk tenni” – mondta Grosjean.

„Ez egy új csapat, szóval össze kell szokniuk a mérnököknek, a szerelőknek és a versenyzőknek. Annyi adatot és tudást kell magunkba szívnunk, amennyit csak lehet. Fontos, hogy a megbízhatóság mihamarabb rendben legyen, mert nem sok tesztlehetőségünk van, mielőtt elindulunk Melbourne-be.”

Gutiérrez utoljára tavaly júniusban, a Red Bull Ringen lebonyolított évközi teszten vezetett F1-es autót, reményei szerint azonban könnyen visszaszokik majd a volán mögé.

„Reményeink szerint jó sok kört megteszünk majd” – mondta a mexikói.

„Ez lesz az elsődleges célunk, mert meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a problémákat rövid időn belül orvosoljuk. Érdekes lesz majd fejleszteni a beállításokat a tesztek során. Rengeteg tennivaló vár ránk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!