Gutiérreznek vannak más opciói is az F1-ben - F1VILÁG.HU

Gutiérreznek vannak más opciói is az F1-ben

HIRDETÉS

A Haas ifjú versenyzője, Esteban Gutiérrez azt mondja, többi opciója is van a Forma-1-ben a 2017-es évre vonatkozóan.


A Haas ifjú versenyzője, Esteban Gutiérrez azt mondja, többi opciója is van a Forma-1-ben a 2017-es évre vonatkozóan.

Az amerikai istálló egyelőre még nem erősítette meg, hogy milyen versenyzőpárossal vág neki a következő idénynek, noha szinte biztos, hogy Romain Grosjean megtarthatja ülését.

A francia versenyző szerezte az istálló összes pontját idén – szám szerint 28-at, miközben Gutiérrez legjobb eredménye egy 11. hely volt mindezidáig.

Bár a mexikói reméli, megtarthatja helyét a csapatnál, elmondása szerint vannak más opciói is, a feltételezések szerint tartalékversenyzői szerepkört láthat el jövőre.

„Vannak olyan alternatívák, melyeket fontolgatunk” – mondta a Motorsport.com című internetes lapnak Gutiérrez.

„A következő hetekben döntést hozunk. Vannak egyéb érdekes lehetőségek, melyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül.”

Az ifjú versenyző mindazonáltal hozzátette, a prioritás számára az, hogy a Haas versenyzője maradjon.

„Igen, szeretném velük folytatni” – mondta.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!