Megosztás:

Gyári csapathoz kerül az FIA kulcsembere – kiakadtak a riválisok

Megingathatja az FIA és a csapatok kapcsolatát a szakember távozása.
Megingathatja az FIA és a csapatok kapcsolatát a szakember távozása. © F1Vilag.hu

Azonnali hatállyal távozott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai igazgatói posztjáról Marcin Budkowski. A szakember a Renault-nál folytathatja, a riválisok pedig tiltakoznak.

A 40 éves lengyel szakember hétfőn jelentette be váratlanul, hogy távozik a szervezettől – az elmúlt években gyakorlatilag ő volt Charlie Whiting versenyigazgató jobbkeze, és sokan már az utódjaként emlegették őt.

Budkowski döntése érthetően sokkolta az FIA-t is – sőt, német sajtóhírek szerint a Forma-1 csapatai sem örülnek, nem véletlenül!

A szakember ugyanis az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Renault csapatánál folytathatja pályafutását, mindössze 3 hónapnyi „kényszerpihenő” után.

Budkowski volt az, akinek az asztalán nemrég landoltak a Forma-1-es csapatok jövő évi fejlesztéseire vonatkozó igényei és kérdései, tavaly télen ugyanis ő volt az, aki véglegesítette a 2018-as technikai szabályokat. Emellett ő volt az FIA elnöke, Jean Todt egyik legfőbb bizalmasa.

Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva egy magát megnevezni nem kívánó csapatfőnök azt mondta, érthető, hogy aggódnak amiatt, hogy a szakember a Renault-nál folytathatja hamarosan.

„Ha Marcin egy csapathoz igazol, akkor az FIA-val bizalmi problémák lesznek. A csapatok ugyanis sokkal óvatosabbak lesznek, és kevésbé akarják megosztani titkaikat a szövetség embereivel” – fogalmazott. „Budkowski annyi tudás birtokában van, mely bármely csapat javára válna.”

Budkowski egyébként korábban a McLaren mérnökeként is dolgozott – a wokingi gárda versenyigazgatója, Eric Boullier pedig szintén azt mondja, nem helyénvaló, hogy az FIA egyik szakembere egy F1-es csapatnál köt ki.

„Az olyan pozícióban lévő emberek, mint ő, nem dolgozhatnának F1-es csapatnál legalább 1 évig” – magyarázta Boullier. „Különben megrendül a bizalom.”

Egy másik csapatfőnök hozzátette: „A következmény az lehet, hogy az FIA-nak kevesebb dolgot árulunk el jövőbeli technológiáinkról.”

Úgy tudni, a téma a Stratégiai Munkacsoport szepangi ülésén is napirendre kerül majd.

Az Auto Motor und Sport szerint Budkowski magas rangú tagja lehet a Renault vezérkarának a Forma-1-ben.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

3 évvel meghosszabbította Forma-1-es szerződését a Kínai Nagydíj.

Hozzászólások

( komment)