„Ha esik, legyőzhetjük a Mercedest és a Ferrarit” - F1VILÁG.HU

„Ha esik, legyőzhetjük a Mercedest és a Ferrarit”

HIRDETÉS

A Red Bull versenyzői egyelőre a körülmények miatt küszködtek a Kínai Nagydíj pénteki edzésnapján, azonban a szombat érdekes lehet számukra, legfőképp, ha esni fog az eső.


A Red Bull versenyzői egyelőre a körülmények miatt küszködtek a Kínai Nagydíj pénteki edzésnapján, azonban a szombat érdekes lehet számukra, legfőképp, ha esni fog az eső.

Daniel Ricciardo számára nem volt tökéletes nap a mai, azonban úgy gondolja, a szél miatt más csapatok sem tudtak úgy teljesíteni, ahogy szerettek volna.

„Azt hiszem, a legtöbben küszködtek a megfelelő egyensúly eléréséért, mert mi ugyan versenyképesnek tűntünk, de az autót kicsit nehéz volt irányítani.”

Van esély arra, hogy szombaton vizes pályán rendezzék meg az időmérőt – Ricciardo szerint ez akár nagy előny is lehet számukra.

„Egy kicsivel több esélyünk lenne így, szóval ha jön az eső, az nem lesz rossz számunkra. Ha száraz lesz az idő, örülni fogok, ha a top 5-be kerülök. Ha viszont esik, akkor megpróbálhatunk a Ferrari vagy a Mercedes elé kerülni – de legalább az egyikük elé, szóval akkor jobb hely is elérhető, mint az ötödik.”

Ricciardo csapattársa, Daniil Kvyat számára az abroncsok okozták a legnagyobb problémát pénteken, így bízik benne, hogy holnapig sikerül megoldást találniuk arra, hogy működésre bírják a gumikat.

„Az első szabadedzés mindenki számára nehéz volt, a másodikon pedig nagyon furcsán működtek a gumik, így meg kell értenünk, hogy ennek mi volt az oka.”

Kvyat egyelőre nem élte bele magát, hogy mi fog történni, ha csapadékos időjárás lesz szombaton: „Azt mondják, eshet, de nem száz százalék. Felkelünk, aztán majd meglátjuk, hogy milyen lesz az időjárás.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!