Ha idén nem tud fejlődni, bajba kerül a Caterham

Ha csapata, a Caterham nem tud jelentős előrelépést felmutatni 2014-ben, Tony Fernandes hátat fordít a Forma-1-nek – erre maga a szakember hívta fel a figyelmet a minap.


Ha csapata, a Caterham nem tud jelentős előrelépést felmutatni 2014-ben, Tony Fernandes hátat fordít a Forma-1-nek – erre maga a szakember hívta fel a figyelmet a minap.

A gárda ötödik szezonját kezdi meg 2014-ben a száguldó cirkuszban, mindezidáig azonban még nem tudott pontot szerezni. Tony Fernandes, a gárda tulajdonosa elárulta, 2014 ebből a szempontból kulcsfontosságú év lesz a Caterham számára – ha ugyanis nem jönnek az eredmények, eladósorba kerülhet az istálló.

„Az üzenetem a 250 itt dolgozó embernek, hogy idén eredményeket kell felmutatnunk” – mondta a szakember kedden, a csapat leafieldi bázisán.

„Ez van – ez az utolsó esély. Megadtuk a legjobb infrastruktúrát, a lehető legjobb versenyzőket, most a csapaton múlik, hogy megcsinálja-e.”

Fernandes hozzátette, nincsenek kifejezett céljaik 2014-ben, egyszerűen csak szeretnének versenyképesek lenni.

„Ha továbbra is a mezőny végén kullogunk, nem hiszem, hogy folytatom. Semmi nincs kőbe vésve, de ha öt év után sincs egyetlen pontunk sem, akkor az ember türelme, pénze és motivációja elér egy bizonyos határt. Szóval ez egy fontos év.”

„Azt akarom érezni, hogy tartunk valahová. Ha úgy érzem, képesek vagyunk versenyezni, az nagyszerű, ha viszont nem sikerül, akkor komoly önvizsgálatba kell kezdenünk, és meg kell kérdeznünk magunktól, hogy van-e értelme. Ha két másodperccel le leszünk maradva a többiektől, akkor semmi előrelépést nem tettünk.”

Fernandes hozzátette, hisz abban, hogy a csapat eredményes lesz 2014-ben, ráadásul elárulta azt is, sikerült tető alá hozniuk egy megállapodást, melynek értelmében használhatják a Toyota kölni szélcsatornáját.

„Hiszek abban, hogy ezeket meg tudjuk valósítani. Máskülönben nem lennék itt.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!